KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Két szerető

Vajda Judit

Two Lovers – amerikai, 2008. Rendezte: James Gray. Írta: James Gray és Ric Menello. Kép: Joaquín Baca-Asay. Zene: Dana Sano. Szereplők: Joaquin Phoenix (Leonard Kraditor), Gwyneth Paltrow (Michelle Rausch), Vinessa Shaw (Sandra Cohen), Moni Moshonov (Reuben Kraditor), Isabella Rossellini (Ruth Kraditor). Gyártó: 2929 Productions / Tempesta Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 110 perc.

 

James Gray rendező korábbi bűnfilmjei (Kis Odessza, A bűn állomásai, Az éjszaka urai) cselekményét is az érzelmesebb végéről fogta meg (így sokkal inkább melodrámaként, mint krimiként működtek), nem túl meglepő hát, hogy ezúttal egy szerelmes filmmel jelentkezik. A helyszín most is Brooklyn, Brighton Beach, a társadalmi hátteret újfent egy etnikai közösség nyújtja, a főszereplő pedig ismét Joaquin Phoenix – a Két szerető azonban mindezek ellenére is meglepetést okoz.

A mű ugyanis nem egyetlen, magabiztos tollvonással megrajzolt nagyívű dráma (amint azt a direktor korábbi munkái alapján várnánk), hanem hétköznapi történések során kibontakozó, kifejezetten földhözragadt történet. Drámai csúcspontok helyett bizarr eseményeket látunk, amelyekben az alkotók színészi helyzetgyakorlatokra emlékeztető szituációkat teremtenek (és ezekben a színészek legtöbbször jól is teljesítenek – ha valami, akkor ez a film egyik legnagyobb erénye). Ennek a dedramatizálásnak köszönhetően ugyanakkor a néző úgy érezheti, hogy lát ugyan lényeges dolgokat, de mintha kimaradna pár lépés, kiesne néhány jelenet, ami megvilágíthatná a történéseket, ettől pedig a film szaggatottá és lélektanilag kissé motiválatlanná válik – mintha csak a vázlat került volna a vászonra, nem pedig maga a végeredmény. A két nő (egy problémás, érdekesebb és egy ideális, ám unalmasabb) közt vergődő főhős összetett karakterét figyelve (aki egyszer esetlen kamaszként viselkedik, máskor viszont magabiztos parkett ördöge) nem tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy ilyen lenne Woody Allen (és egy Woody Allen-film), ha melankolikus lenne. Ráadásul a két női alaptípussal zajló különféle helyzeteket variáló darab még a mester Melinda és Melinda című opusával is összecseng – sőt egy érdekes fordulattal a végén Graynek még a kétféle befejezés is összejön.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9926