KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forró zápor

Vajda Judit

El camino de los ingleses – spanyol, 2007. Rendezte: Antonio Banderas. Írta: Antonio Soler. Kép: Xavi Giménez. Zene: Antonio Meliveo. Szereplők: Alberto Amarilla (Miguelito), María Ruiz (Luli), Felix Gómez (Paco), Raul Alevaro (Babirusa). Gyártó: Sogecine / Future Films. Forgamazó: Budapest Film. Feliratos. 118 perc.

 

Első rendezéséhez, az 1999-es Tűzforró Alabamához képest Antonio Banderas hét évvel később drasztikusan változtatott alkotói attitűdjén. Míg a megható fekete komédia a viszonylag frissen szerzett, szeretett hitves, Melanie Griffith alakítására épült, tehát cselekményközpontú volt és egy erőteljes figurára koncentrált, addig a latin macsó második nagyjátékfilmjében, a spanyol-brit gyártású Forró záporban legalább három hős közt oszlik meg figyelmünk, és a sztori helyett inkább a hangulat és az atmoszféra az érdekes.

A filmben az akciókat és párbeszédes részeket rendre megszakítják a zenével, szépen csengő, költői sorokkal aláfestett jelenetek. A kettő folyamatos váltakozása miatt viszont – akármelyik vonalon is próbálkoznánk – nem sikerül beleélni magunkat a hősök helyzetébe. A hetvenes évek Málagájában öntudatra ébredő, gyermekkorát végleg elvesztő három fiatalról tehát nem tudunk meg sokat – annál többet arról, hogy a rendezőnek minden bizonnyal hiányzik a fiatalkora. A Forró záporban a fejlődés-, férfivá válási történetek minden sablonja megjelenik a közös szexuális kalandozásoktól az első szerelem fájdalmas emlékén és a kortársakkal való vetélkedésen át az idősebb nővel folytatott viszonyig – mindez viszont inkább árulkodik az egyébként szintén Málagában felnövő Banderas saját ifjúsága iránt érzett nosztalgiájáról, mint magukról a karakterekről.

A táncban (az egyik hősnő balett-táncos akar lenni, így többször látunk lassított táncjelenetet) és költészetben (sokat idézik Dante Isteni színjátékát) megragadott hangulatok, a képzelgések, látomások és az állandóan szóló szomorkás zene az álmok szférájába emelik a művet, a szépen hangzó költői sorok azonban gyakran üresen csengenek, ahogy a főszerepet alakító Alberto Amarilla érzékeny arcán sem mindig látunk valódi érzelmeket. A Forró zápor különös film – nem feltétlenül olyan, mint amilyet (főleg rendezői bemutatkozása után) egy főként fősodorbeli filmekben szerepet vállaló színésztől várnánk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9117