KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Asztal öt személyre

Gáti Péter

A luxus óceánjáró öt főre terített éttermi asztalát négyen ülik körül: egy apa és három csemetéje. A pazar vakációs ajándék apropója a megszólaló szülői lelkiismeret. A gyermekeit és feleségét elhagyó férfi ugyanis hosszú évekig elhanyagolta utódait. A Kairótól Tuniszon és Athénen át Genováig tartó álomutazástól John Voight alakította hősünk azt reméli, hogy sikerül közelebb kerülnie kislányához és két fiához. A köztük levő érzelmi szakadék áthidalásához kínál jó alkalmat (és sokszor persze kínos perceket is) a több hetes, osztályon felüli összezártság.

Robert Lieberman rendező alkotása az újromantikus amerikai filmeknek ugyanahhoz a vonulatához tartozik, mint ikertestvére, Robert Benton Kramer kontra Kramer című munkája. Az érzelmek viharos áradatának hatása alól nem tudja kivonni magát a néző, mialatt a könnyeket sűrűn előcsalogató, a gyermeki őszinteségről és ragaszkodásról, a tékozló apa pálfordulásáról mesélő hatásos történet – Zsigmond Vilmos által szívhez szólóan fényképezett – képsorait nézi. A „gyerekszáj” epizódokból, a mindennapi apró-cseprő eseményekből, az egymáshoz csiszolódás mozzanataiból építkező film hálás témához nyúlt az újjászülető apa-gyerek kapcsolat bemutatásával. Nem kell ugyanis a rendezőnek a figurák elmélyült ábrázolásával bajlódnia, néhány jól bevált, sztereotip „hívószó”, beállítás és jelenet máris mozgósítja érzelmeinket. Annak érdekében pedig, hogy az újra magára találó férfi és srácai idillien harmonikussá érő közösségét ne zavarhassa meg semmi, az élmény tökéletes lehessen, még egy kellemetlen kötelesség várt a rendezőre. Egy forgatókönyv-írói tollvonással – véletlen utcai baleset képében – el kellett távolítania az útból a három testvért eddig nevelő édesanyát, a főszereplő elvált feleségét. Ezután a tragikus haláleset már végleg előcsalogatja a férfiből oly sokáig hiányzó atyai felelősségtudatát. Az asszony második férje, a pótpapa pedig könnyes szemmel kénytelen tudomásul venni, hogy hiába ragaszkodik a sajátjaiként szeretett gyerekekhez – „a mór megtette kötelességét…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5145