KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Keresztapa III.

Kövesdy Gábor

 

Törvényes céggé kell tenni a családot – foglalta össze az ifjú Michael Corleone még A Keresztapa I. végén a maga követendő stratégiáját. S itt, a harmadik részben, az immár élemedett öregúr valóban üzletemberként jelenik meg, aki megpróbálja tisztára mosni a családi tőkét, és rendben hátrahagyni a birodalom pénzügyeit. De ekkor már feltűnik ellenpárja is, a harmadik generációhoz tartozó utód-jelölt (potenciális családfő) személyében. Ő tudatosítja a szakma alaptörvényeit, melyeket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, valamint, hogy a gyengeség jelét mutató óriás törvényszerűen törpévé válik. S minthogy ez a szicíliai eredetű maffiózóság nem mesterség, hanem meghatározott kulturális gyökerekhez kötődő életforma, eképp nem lehet nyugdíjba menni belőle. És éppen ez, a szakma életforma-volta akadályozza a Corleone-dinasztiát, a piszkos mesterség vágyott feladásában és a megszerzett gazdasági és politikai hatalom nyugodt élvezetében. A gengszter-tematika ilyen olvasatban nem elsősorban bűnügyi kérdéseket vet fel, hanem azt a problémát, hogyan illeszkedik az államok-fölötti modern kapitalizmusba egy patriarchális-feudális jellegű gazdasági szisztéma és társadalmi értékrendszer. A kettő közti közvetítésre a film a legerősebb továbbélő hagyományos struktúrát, az egyházat, a Vatikánt szemeli ki, ami telitalálat, bár nem hiszem, hogy ezt a dramaturgiai leleményt a Szentszék a kellő megértéssel fogadná. A Keresztapa III. tehát nem klasszikus bűnügyi gengszterfilm, de közvetlen előzményeitől. Itt ugyanis a maffiózók gazdasági ügyekkel foglalkoznak, nem pedig védtelen személyek vagy közösségek terrorizálásával. Üzletemberek üzletemberként nyírják egymást a politikai és gazdasági huncutságok zárt világában, melyhez az amerikai átlagnézőnek nincs semmi köze, következésképp ezektől a gengszterektől félnivalója sincsen. Igaz, Coppola mesterien alkalmazza a Hitchcocktól származó suspense-technikát, a „lebegtetett” feszültséget, amely a néző beavatása helyett a bizonytalan többértelműség és az események késleltetése révén hat. (Az előző két rész kulcsjelenetei is ezzel a módszerrel készültek, de most nem csupán egy-egy jelenet felépítését, hanem a film egész cselekményvezetését ez hatja át.)

A klasszikus családregények az emberi–társadalmi, történelmi képződmények életútját modellálják, vagyis óhatatlanul az elmúlás felé mutatnak. A Keresztapa első részében a Brando-alakította Don Corleone még szörnyként is éppoly méltósággal és ünnepélyességgel távozik az árnyékvilágból, mint villámlás és mennydörgés közepette a dinasztia-alapító öreg Buddenbrook. Michael Corleone már egyszerűen csak lefordul a székről, mint a „fogfájásba” belehaló Thomas Buddenbrook szenátor. Vajon a 90-es évek kényelmes biztonságérzetű Amerikája domesztikálja-e a Gengsztert? Ha igen, – vagyis folytatódik A Keresztapa III. által megfogalmazott trend – ezzel a maffiózókat multinacionális cégek ügyvezető igazgatóivá fokozná le, akiknek (családi vagy egyéni) hanyatlása vagy sikertörténete éppoly kevés izgalmat kelt majd, mint a Dallas-család vagy a Guldenburgok kalandjai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4098