KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carandiru

Pápai Zsolt

 

1992 októberében a közelmúlt legnagyobb börtönlázadása tört ki a Sao Pauló-i Carandiru fogházban, ahol a pacifikálás során több mint száz fegyvertelen rabot mészároltak le a külső erőkkel is megtámogatott rendfenntartók. A véres akcióról az 1989 és 2002 között a Carandiruban börtönorvosként dolgozó Drauzio Varella írt könyvet, amelynek alapján Hector Babenco készített filmet. A méretes vargabetűkkel tarkított karriert befutó Babenco a cinema novo forrásvidékéről indult a hetvenes években, majd huszáros váltással az Egyesült Államokba települt, és ott (t)rendhagyó produkciók (A Pókasszony csókja; Gyomok között) sorát forgatta, ám idővel a szuverén alkotókat Hollywoodban megmérgező csömörérzés őt sem kerülhette el. Visszatért hát Brazíliába: a Carandiru legfrissebb pályaszakaszának második nagyjátékfilmje.

A Carandiruban dokumentarista és álomgyári tapasztalatait is kamatoztatta. A két és fél órás gigaprojekt játékidejének első háromnegyedében realisztikus tónusú betétekben mutatja be a börtön életviszonyait, illetve – flashbackek segítségével – néhány reprezentáns lakóját, és noha az egyes figurák múltjának esetenkénti túl részletező feltárása üresjáratokat is eredményez, markáns karakterek és jellegzetes sorsok rajzolódnak ki előttünk. A film felépítéséből is kitetszik, hogy Babenco számára nem a kőkemény akcióthrillerekbe kívánkozó vulkánerejű felkelés eseményeinek ismertetése a fontos elsősorban, hanem egy fenemód kusza viszonyokkal teli mikroközösség jellemzése. Modellt épít tehát a rendező, a börtön kisvilágát az egész brazil társadalom tablójaként igyekszik megjeleníteni. A flashbackek azt sugallják, hogy a falakon kívül éppúgy a lelki és egzisztenciális nyomorúság szülte ököljog uralkodik, mint a börtönön belül, a két univerzum tehát nem válik el élesen egymástól. Ezt az analógiát mélyíti, hogy a külvilág belsői alig különböznek a börtönben rögzített jelenetektől, lényegében mélybarna és ónsötét árnyalatok színezik mindkét miliőt.

Amennyire erőteljes a hol gyomorszorító szcénákat, hol pedig lírai epizódokat is elősoroló expozíció, annyira meggyőzőek a lázadást lefestő pillanatok, a tömegjelenetek levezénylésekor a direktor kiválóan adaptálja a hollywoodi mozitól tanult hatáseszközöket. A végeredmény sokkoló: a javarészt jól dokumentált információk felhasználásával készült Carandiru apokaliptikus vízió, rémlátomás a jelenről. Igazi katasztrófafilm, de nem műfaji, hanem szó szerinti  értelemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1805