KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vágyak szigete

Baski Sándor

Fantasy Island – amerikai, 2020. Rendezte: Jeff Wadlow. Írta: Jillian Jacobs és Christopher Roach. Kép: Toby Oliver. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Michael Pena (Roarke), Maggie Q (Gwen), Lucy Hale (Melanie), Austin Stowell (Patrick), Jimmy O. Yang (Brax), Ryan Hansen (Weaver), Michael Rooker (Damon). Gyártó: Blumhouse Production / Columbia Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 109 perc.

 

A gyártó a kreatív horrorokra és thrillerekre (Széttörve; Tűnj el!; Boldog halálnapot) specializálódott Blumhouse stúdió, az alapanyag a 70-es és 80-as évek egyik legnagyobb sorozatsikere. A címbéli szigeten zajló eseményeknél is nagyobb rejtély, hogy az erősen limitált (mindössze hétmilliós) büdzsé és a high concept történet találkozásából ezúttal miért nem született izgalmas és friss műfaji gyakorlat.

Az egyik lehetséges magyarázat a sorozateredeti világos alaphelyzetének felesleges túlbonyolítása. Míg az 1977-ben indult, 154 epizódot megért Fantasy Island főszereplője, Mr. Roarke a valóság talaján maradva, kézműves eszközökkel keltette életre a csendes-óceáni szigetre érkező vendégek (rém)álmait, addig az új verzió beemeli a természetfelettit is a film világába. Jeff Wadlow rendezésében a sziget – a Solaris bolygójához vagy A gömb idegen entitásához hasonlóan –, szó szerint megjeleníti a tudatalattiba száműzött traumákat. A különbség látszólag elhanyagolható, hiszen a régi és a felújított változat tanulsága is az, hogy a vágyfantáziákkal nem lehet a múltat újraírni, de Wadlow és írótársai képtelenek az önkontrollra – első közös munkájuk, a Felelsz vagy mersz hasonlóan zavaros produkció volt. Miután a realitás szabályai nem kötik őket, a film világába beemelik a Lost misztikumát, a Westworld rejtélydramaturgiáját, és – többek közt – a zombihorrorok esztétikáját, miközben a hangvétel hol melodrámai, hol az infantilis havervígjátékok humorát idézi.

A vágyak szigetét az teszi különösen megterhelő élményé, hogy már a legelején világossá válik: a készítőknek se átgondolt koncepciójuk nincs, se elég tehetségük ahhoz, hogy összehangolják az eltérő műfaji elemeket. A remake jóvoltából ugyanakkor végre választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen lehet az a film, amelynek a főszerepét még Nicolas Cage is visszadobta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14513