KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Richard búcsút mond

Kránicz Bence

The Professor – amerikai, 2018. Rendezte: Wayne Roberts. Szereplők: Johnny Depp, Rosemarie DeWitt, Danny Huston. Forgalmazó: GHE. 90 perc.

 

Mi a közös Johnny Deppben és Kern Andrásban? Azon túl, hogy bizonyos körökben és korokban mindketten ellenállhatatlan sármőrnek számítottak, abban is hasonlítanak, hogy a közelmúltban eljátszották majdnem ugyanazt a szerepet: a középkorú, megbecsült professzorét, aki hírét veszi halálos betegségének, és úgy dönt, könnyes búcsú helyett a világ elé tartott középső ujjal menetel a sír felé. Az alaphelyzetből a hisztérikus kudarcként számon tartható Gondolj rám! és a premier másnapján elfelejtett Richard búcsút mond esetében is fekete humorú, keserédes komédia bomlik ki, amelyben a halálra készülő főhős felmondja a kispolgári alkukat, számot vet megromlott házasságával, és végre jól beolvas azoknak a kollégáknak és hamis barátoknak, akik a legjobban idegesítik. Csakhogy van egy alapvető különbség a két film között: a Kern-figura valójában makkegészséges, Richard tüdőrákja viszont gyógyíthatatlan.

Wayne Roberts második rendezése szinte laboratóriumi körülmények közé, a világtól többé-kevésbé elszigetelt, takaros egyetemi városkába helyezi okkal lázadó főhősét. A közeg a hirtelen átalakuló emberi kapcsolatok pontos analízisét kínálja, már csak azért is, mert minden bokorban önelemző, értelmiségi figurákat találni. Ám Roberts a játékidő utolsó harmadáig távol tartja magát a melodrámai helyzetektől. Richard ugyanis nem árulja el a családjának, hogy meg fog halni, csak éppen gyökeresen másképp – gorombán és őszintébben – kezd el viselkedni mindenkivel. Elhidegült feleségét megbotránkoztatja, diákjai viszont üdvözlik a tanár úr szabadosságát, noha az, hogy egy fiú az oldottabb angolórák hatására orális szexszel kényeztetné Richardot, cseppet vaskos tréfa. Izgalmas alkotói döntés, hogy Richard a halálos kór sokkját polgárpukkasztó gesztusok során keresztül kénytelen feldolgozni, de Robertsnek hol az ötletei, hol az ízlése hiányzik ahhoz, hogy okos szatírát rendezzen. Ennek talán az az oka, hogy éppen a főhős a legsótlanabb karakter. Mikor nem gúnyolódik, hanem az érzéseiről szónokol, csak füzetes regényekbe illő klisék jutnak eszébe az önmegvalósításról és a pillanat megéléséről – ha a Holt Költők Társasága Keatingje csak ennyi útravalóval szolgált volna diákjainak, aligha lesz belőle kapitány.

A Richard búcsút mond mindössze azért nem fullad unalomba, mert Johnny Depp alakítja a főszerepet, bizonyítandó, hogy egykor oly ígéretes karrierje nem futott végérvényesen zátonyra valahol a Karib-tengeren. Depp figurái mindig is mániákusak és kiszámíthatatlanok voltak, a nyugtalanító szemforgatás pedig a hatvanhoz közeledve sem okoz gondot a szebb napokat is látott sztárnak. Miért érezni mégis úgy, hogy alvajáróként dülöngél át a díszleten? Felismerte volna, hogy ezeket az üres bölcsességeket félálomban is prímán elő tudja adni? Nem tudjuk, annyi viszont biztos, hogy Roberts példát vehetett volna Kern Andrásról: az artikulálatlan üvöltözés és egy ízlésesen elhelyezett koncertbetét az ő filmjét is bizonyára elevenebbé tette volna.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14503