KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A legsötétebb óra

Huber Zoltán

Darkest Hour – amerikai, 2017. Rendezte: Joe Wright. Írta: Anthony McCarten. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Gary Oldman (Churchill), Kristin Scott Thomas (Clemmie), Lily James (Elizabeth), Ronald Pickup (Chamberlain), Ben Mendelsohn (VI. György). Gyártó: Perfect World Pictures / Working Title Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 125 perc.

 

Már Korda Sándor is ráérzett, mekkora nemzetközi sikerpotenciál rejtőzik az angol királyok mítoszában és ez a forrás azóta is kiapadhatatlan. A monarchiával kombinált brit demokrácia kívülről nézve kimondottan egzotikus politikai színtér, azaz globálisan is kelendő filmes alapanyag, Az elmúlt években a szigetország számos prominens rendezője nyúlt a témához és szigorúan a díjszezonra időzítve rajzolta meg egy-egy legendás vezető alakját. Helen Mirren, Meryl Streep és Colin Firth díjak sorát söpörték be az alakításaikkal, a midcult személyiségfilmeket pedig a kritika és a közönség is igen pozitívan fogadta.

A friss Churchill-főhajtás hasonló vonalon folytatná a nemes hagyományt, de II. Erzsébet, Thatcher vagy VI. György árnyaltabb, izgalmasan vászonra vitt portréival összehasonlítva egyértelműen alulmarad. Az alkotók ezúttal is egy sorsfordító esemény, a hadba lépés és a dunkirki visszavonulás köré szövik a cselekményt, de a Brit Bulldog markáns személyiségét korántsem sikerül az ismert panelek közül kiszabadítaniuk. A film külsőségeiben sem mutat túl a kötelezően elvárható minőségen és erősen hiányzik belőle az elődök invenciózusabb fogalmazásmódja, a legnagyobb hiányossága mégis az, hogy nem ás kellően mélyre. A problémát főleg az ellentmondások kedélyes elmaszatolása jelenti, hisz azt még a történelemben kevésbé járatosak is biztosan tudják, hogy a nagy angol miniszterelnök finoman szólva nem volt könnyű ember, ám itt minden meglehetősen patetikus. Az aktuálpolitikai szándék persze érthető, a népe rezdüléseire ösztönösen ráérző, de a pillanatnyi érdekeken felülemelkedő bölcs államférfiakból ma komoly hiány van – a cél azért még nem szentesíti az eszközt, különösen ha végül a kínálkozó giccsnek sem tudnak ellenállni. Nagy szerencse, hogy Gary Oldman látványos átváltozása önmagában van akkora attrakció, hogy gond nélkül elviszi a két órás játékidőt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13557