KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dumapárbaj

Igény szerint

Huber Zoltán

A Dumapárbaj az első magyar stand-up film.

Az angolszász országokban a stand-up és a mozi között igen szoros a kapcsolat. A mikrofon mögül szinte egyenes út vezet a vászonra, a filmtörténet számos jelentős alakja füstös bárokban, néhány perces magánszámokkal indította a pályafutását. Az egyszemélyes produkcióban megszülető karakterek, a jellemző előadásmód és világnézet szerencsés esetben a kamera előtt számos irányba továbbfejleszthető, elég csak Peter Sellers, Woody Allen, Bill Murray vagy Robin Williams művészetére gondolni, de a névsor a végtelenségig folytatható. Itthon azonban teljesen más a helyzet, a hazai stand-up egyenetlen fejlődése miatt a két médium között eddig szinte egyáltalán nem volt átjárás. Fábry Sándor és Badár Sándor időről-időre feltűntek ugyan a vásznon és Litkai Gergely is írt már forgatókönyveket, kimondottan stand-up film még nem készült – egészen mostanáig.

Kis országunkban a műfaj mind a mai napig mesterséges keretek között működik, melyet a Dumaszínház-Showder Klub-Rádiókabaré szentháromsága fémjelez. Hiába az imponáló népszerűség, a torz struktúra miatt az előadók kimondottan kényes helyzetben találják magukat, hiszen a megélhetést jelentő fellépésekért kénytelenek biztosra menni. Alternatív szereplési lehetőségek, tematikus bárok vagy klubok híján a kísérletezőbb műsorok, bevállalósabb poénok és markánsabb karakterek helyett megbízható témákat választanak és azokat a már bejáratott módszerekkel dolgozzák fel. Mindig a közönség vélt vagy valós elvárásainak megfelelni ugyanakkor kockázatos, hisz előbb-utóbb a kreatív energiák elapadásához és a sematizmus unalmához vezethet. A Dumapárbaj alkotói sajnos hasonló hibába esnek. A két komikus köré írt film akkurátusan kerüli a kockázatokat és mindent az ő színpadi személyiségüknek rendel alá, ami a szándékolttal épp ellentétes hatást vált ki.

Kiss Ádám és Hadházi László poénjait azért szereti a közönség, mert hiteles karakterként adják elő őket. A joviális rokonként sztorizgató Hadházi és a pimasz haverként kommentáló Kiss a színpadon önazonosnak tűnnek, így hiába viselkednek imponáló természetességgel a vásznon, Kalmár Tamás és Nagy Tóbiás nevű komikusként valószerűtlennek hatnak. A két filmbeli figura túlságosan hasonlít a pódiumokról és képernyőről ismert előadókra, így a hozzájuk kapcsolt bonyodalmak és mellékszereplők törvényszerűen mesterkéltnek, nem egyszer feleslegesnek tűnnek. A hősök között feszülő ellentétek és a menedzserük tragédiája súlytalan, a feleség, a barátnő és a műsorigazgató szerepei odakent ecsetvonások csupán. Az eredeti kontextusokból kiragadott Kiss- és Hadházi-poénok a levegőben lógnak, a kísérő gusztustalanságok és olcsó ügyetlenkedések zavaróak.

A hazai stand-up evolúciós folyamatában a Dumapárbaj abszolút logikus és várható lépés volt, de a végeredmény sajnos hűen példázza azt a fordított fejlődési pályát, ami számos veszélyt rejt magában. Hadházi és Kiss rajongótábora óriási és valószínűsíthető, hogy a színpad, a képernyő és a könyvek után a moziban is vevők lesznek a poénokra. A Dumaszínház márkanévként új fronton támadhat és tovább szélesedhet és megnyílhat az út más előadók számára is, de nagy kérdés, tisztán üzleti alapon kifejlődhet-e valaha olyan szerves kapcsolat a két terület között, mint nyugaton. Ha a működő példákat vizsgáljuk, a stand-up a maga konkrét formájában csak nagyon ritkán jelenik meg filmekben és akkor sem fő attrakcióként, hanem kísérő motívumként. A moziban is sikeres komikusok eltérő figurák bőrébe bújva adják elő a magánszámaikat vagy a film nyelvén fogalmazzák újra a monológjaikat. Különleges adottságaiknak hála elmélyítik a rájuk osztott szerepeket, tehetségük a velük elmesélt történeteket gazdagítja. Ha viszont egy film kizárólag azért készül, hogy az előadó végre feltűnhessen a vásznon, ott elmélyítendő szerep és gazdagítandó történet sem akad. Hiába a kiváló stand-up komikusok, színészek és filmesek, a kívánatos együttműködést nem lehet kívülről kikényszeríteni. A két szféra között szoros, de rendkívül érzékeny a kapcsolat.

 

DUMAPÁRBAJ – magyar, 2015. Rendezte: Paczolay Béla. Írta: Lovas Balázs, Lengyel Balázs. Kép: Szatmári Péter. Zene: Barabás Béla. Producer: Hutlassa Tamás. Szereplők: Hadházi László (Kalmár), Kiss Ádám (Tóbiás), Eszenyi Enikő (Vigéc), Gubík Ági (Ildikó), Jordán Adél (Barbi), Vajdai Vilmos (Kolostori). Gyártó: Café Film. Forgalmazó: Freeman Film. 88 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12166