KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

NévSoros

Hej, halászok…

Bori Erzsébet

A vízfejekben nyom nélkül ázik szét egy-két milliárd, a helyi, közösségi televíziók tízezreket is jól hasznosítanak. A Soros Alapítvány inkább a kicsiket támogatja.

A háborúnak vége. Egyszer mindegyik véget ér, a romokat eltakarítják, az áldozatokat ünnepélyesen eltemetik, kezdődhet az újjáépítés. Csak a boldog szép békeidők nem térnek többé vissza.

A hadiállapot megrongálta a Magyar Televízió védfalait, a golyóütötte réseken át, a „belső árulók” jelentéseiből megmutatkozott mindaz, amit a pártirányítás meg a csata porfelhője idáig jótékonyan elfedett. Folynak az utóvédharcok, jelentékeny és hangadó tábor érvel amellett, hogy a meglévő struktúrát mindenáron meg kell őrizni (sőt kiterjeszteni, beleolvasztva például a Duna TV-t), egy másik, radikális szárnynak pedig az a véleménye, hogy az MTV-t földig le kell rombolni.

Mindeközben, ha letérünk a főcsapásról, számtalan frissen taposott ösvényre bukkanunk, melyek lassan behálózzák az országot. Van a Duna TV, amit – bár nem nekünk szánják – egyre többen és egyre nagyobb kedvvel nézünk, határon innen is. Naponta ad immár a TV4 is, amely szegényszagú és reklámízű brékó-adóból normális kereskedelmi csatornává kezdi kinőni magát; még az is belefér, hogy művészfilmet, mozis, színházi és irodalmi műsort adjon. (Akkorára nőtte magát, hogy lapzártára megszűnt az adás.) Van már vagy fél tucat kisebb országos adó (Szív Tévé, ATV stb.), beindult a Budapest Televízió, a kerületi és városi kábelhálózatok (némely körzetben nem is egy), nem szólva most a kisebb-nagyobb helyi és országos, legális és kalózrádiókról. Ezek az egyre-másra született műsorközlők mind médiatörvény nélkül, központi támogatás, sőt akarat ellenére jöttek létre, feltartóztathatatlanul, és hatásos fegyvert adnak az MTV változatlan átmentését ellenzők kezébe.

Míg a roppant vízfejekben szinte nyom nélkül ázik szét a pár milliárdocska, a közösségi televíziók, független műsorkészítők és műhelyek 20 ezer forintot kérnek gyerekműsorra, 50–60 ezret sorozatok beindítására, 85 ezret egy község ügyes-bajos dolgairól szóló, havonta kétszer megjelenő magazinra. Persze legyinthetünk, hogy olyan is az, ügyetlen, amatőr dolgok, kezdetleges technikai kivitelben, amik sosem lesznek versenyképesek a médiapiacon. Lehet ez még másképp is, de a helyi érdekű politikai, közhasznú, üzleti-kereskedelmi információk terjesztésében már ma sem állhat ki velük semmilyen központi szervezet.

E példák mind arról a „százas listáról” valók, mely a Soros Alapítvány médiaprogramjának idei támogatottjait közli. (A nevek szerepelnek az alapítvány tizedik születésnapjára kiadott névsoros című kötetben is, amely inkább impozáns, mint informatív: csak a „ki?” kérdésre felel, de nem derül ki belőle, hogy „mennyi?”, és főleg „mi mennyi?”) A Soros Alapítványt dicsérni bajos, hiszen kevés szellemi személy és vállalkozás akad az országban, aki (amely) nem kért, nem kap és nem remél tőle támogatást. A rendszerváltás véget vetett a válogatás nélküli osztogatásnak, most inkább annak a keleti bölcsességnek a jegyében ténykedik, hogy nem az segít az éhezőn, aki halat ad neki, hanem az, aki megtanítja halat fogni. Csakhogy a hazai vizek elszennyeződtek, túl sok a horgász, kevés a hal, meg síkos is.

A központi finanszírozás (de sok pénzes alapítvány is) jobban szereti a centralizált, nagytestű szervezeteket, és nem fog sok kis húszezres, kétmilliós tétellel bajmolódni. A legkevésbé sem érdekli az alszegi közösségi rádió transzvesztita nyugdíjasoknak szóló érdekvédelmi műsora, vagy az interaktív televíziózás (a piazza virtuale). A médiatörvény – csak jönne már – ezen csupán részben tud segíteni, kivált, ha a nagy érdekcsoportok szempontjait veszi majd előre. Pedig a közszolgálatiságnak – ez nálunk hovatovább egy nagy kaszát jelent, amivel rendet lehet vágni az állami pénzekben – éppúgy alulról fölfelé, a legkisebbtől a magasabb egységek felé haladva kell építkeznie, ahogy az emberi közösségeknek. Hic Rhodos, hic salta.

 

 

NévSoros. 1984–1994, Kiadja a Soros Alapítvány Titkársága, Budapest, 1994.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=747