KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Jeanne d’Arc

Bikácsy Gergely

 

Arcok uralják ezt a filmet: belső fényt vagy belső sötétet sugárzó arcok. Párbeszéd folyik itt a Jó és Gonosz között, vakítóan fehér falak előtt, s ez a csupasz háttér kérlelhetetlenül erősíti fel a hazugság és a rosszindulat minden gesztusát. A dán Carl Theodor Dreyer filmje valószínűleg mindmáig a legszebb, legtökéletesebb francia film. A kegyetlen, a haragos szépség filmje: nem kér könnyes ámulatot vagy ájtatos „együttérzést”. Mivel nagyrészt a híres rouen-i per eredeti jegyzőkönyvére támaszkodott, sok benne a felirat. A legtöbbet „beszélő” némafilm talán, s a közelképekkel zenei ritmusban feleselő, irodalmi igényű szövegek maguk is értékesek. A nézőben azonban Maria Falconetti Jeanne d’Arc-arca marad meg. Rövidre nyírt hajjal, kerek, tágranyílt szemmel néz bíráira. Szeméből ömlenek a könnyek, de hamar rádöbbenünk, hogy az igazság és hazugság harcában nem kell drukkernek lennünk. Mint ahogy a bírák gusztustalanul rút pofája is inkább hidegen eltávolít, mintsem gyűlöletet ébresztene. Pilinszky János-szellemű remekmű ez. Jeanne d’Arc-nak már a léte is kihívás a hordába verődő rútság számára.

„Dreyer stílusa a Jeanne d’Arc-ban a tanúságtétel stílusa. A hősök lelke feltárul előttünk, szinte azt mondhatnék, hogy a lélek dokumentumfilmje pereg előttünk” – írja Gregor és Patalas filmtörténete. E rendkívüli etikai mélységet elérő film mintegy összefoglalása is a némafilm formanyelvének. A mozgókép művészete 1927-re, itt és ekkor olyan gazdagság birtokában volt, melyet a hangosfilm azóta is, több, mint ötven éve, dadogva keres csupán. Ijesztő kérdés, hogy a hamispénzhez szokott mai néző, aki e gazdagságnak soha nem volt birtokában, egyáltalán, képes-e meglátni ilyen hatalmas kincset...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6633