KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálosztó

Báron György

A film első képsoraiban Arnold Schwarzenegger, a sokszoros Mr. Universe a jövőből pucéran megérkezik Földünkre. Pontosabban addig is a Földön volt, innen huppant ide, csak épp egy más korszakból, az időt tehát térben kell elképzelnünk, a teret pedig időben, ami a modern fizikában elmélyült nagyközönség számára igazán gyerekjáték. Hősünk meztelenségének két oka van: egy üzleti – ez az igazi –, és egy dramaturgiai. Arnold Schwarzenegger ugyanis csak pucéran érdekes – már akinek –, természetellenesen felpumpált bicepszekkel és mellizmokkal, ez az egyetlen helyzet, melyben veri Jack Nicholsont, Marlon Brandót és Marcello Mastroiannit. Az izompacsirtát tehát legalább egyszer meg kell mutatni pőrén, hogy később a néző már tudja, amit Schwarzenegger ellenfelei még nem tudnak, mert nem voltak ott a film elején: kivel is áll szemben. A meglehetősen zavaros dramaturgiai magyarázkodás szerint viszont Schwarzenegger azért pottyan pucéran a Földről a Földre, mert a jövőből mindenki csak meztelenül érkezhet, a tárgyakat nem engedi át a szigorú idő. Ez jól hangzik, később azonban Arnold Schwarzeneggerről kiderül, hogy nem robotszerű ember, hanem emberszerű robot, tehát gép, az idő őrei mégis átbocsátják, bedőlnek a ráaggatott emberbőrnek, igazán könnyű átverni őket. Így viszont nemigen magyarázható meg, miért nem hozta magával robotunk a jövő csodafegyvereit, amelyekkel könnyen elintézhette volna ezt az egész dolgot, elég lett volna azokat is bőrbe bújtatni – akkor viszont se izgalom, se film. Aztán még egy csomó izgalmas dolog történik, csak győzzük követni.

Megérkezik mindenekelőtt még egy pucér, dagadó izmokkal, aki nem annyira robotszerű, mint Schwarzenegger: ki is derül róla, hogy nem emberszerű robot, hanem robotszerű ember: ő a pozitív hős. Amikor a vas és acél Arnold le akarja puffantani a szőke hősnőt, hősünk puffantja le őt, de ez még a film elején történik, úgyhogy az emberszerű robot csak időlegesen válik harcképtelenné, majd fölkel, mintha nem is lőtték volna digitálison. Később már egyáltalán nem fogja a golyó, úgy pattogzik le róla, mint forgatókönyvről a logika, nem is értjük, az elején miért ájult el néhány vacak kis telitalálattól, talán azért, hogy hősünk megmenthesse a hősnőt. Akit egyébként azért muszáj megölnie az erre beprogramozott robotnak, mert – most tessék nagyon figyelni – a jövőben az emberek felkelnek a gépek uralma ellen, s vezérük-ideológusuk az a tiszteletre méltó meglett férfiú lesz, akit majd hősnőnk szül meg. Tehát meg kell ölni a szép szőke hajadont, nehogy gyereket szüljön, mert akkor egy emberöltő múlva az emberek fellázadnak a gépek ellen, s akkor majd a Földre – a jelenbe – kell küldeni egy ilyen meztelen halálosztót, hogy végezzen a jövendőbeli ellenség anyjával… Nem kell tehát izgulni, miután legalább ketten is itt jártak éppen a jövőből, ráadásul mindketten azért, mert a lázadás megtörtént, s a még meg sem született gyermekből lett felnőtt az élére állt, világos, hogy a szép szőke megmenekül, és a robot csúnyán végzi. Előbb felrobban egy üzemanyagot szállító kamionnal együtt, a kamion szénné ég, de ő feltápászkodik a hamuból, igaz, kissé húzza a lábát, később azonban szembekerül egy végzetes légkalapáccsal, s hősnőnkből így anya lehet. Az apa pedig – gondolom, olvasóink ezt is kitalálták – a jövőből érkezett ifjú, aki azért vállalta a veszélyes missziót, hogy megvédje leendő példaképének anyját, sőt, mindjárt nemzé is vele a kisdedet, ki majd később idős tanítómestere lesz.

A bonyolult ügy ezzel persze nem oldódott meg véglegesen, hiszen semmi sem tartja vissza a jövőbeni gonosz gépeket attól, hogy újabb emberszerű robotokat küldjenek jelenünkbe, az immár áldott állapotban lévő anyát, majd a cseperedő kisdedet elpusztítandó. Bár a megnyugtató végkifejlet előre bejelentetett, félő, elkerülhetetlenek a további folytatások.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5034