KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tömegfilm

„...a te országod”

Koltai Ágnes

 

Batman-mánia. Batman-zokni, Batman-trikó, Batman-sapka, Batman-kabát. Batman a comics-ban és Batman a filmvásznon. Magasra szökött a Batman-láz, s úgy tűnik föl, talán ez lesz a tömegkultúra egyetlen tartós és csillapíthatatlan hős-őrülete. Miért épp a Batman? Miért lelkesít milliókat a Denevérember, hiszen már túl vannak a Supermanen és Conanon is, félték King Kongót és az Idegent (Alien), s megkedvelték az E.T.-t? Vajon mit tud a Denevérember? Szép, okos, titokzatos – akár a Superman. Erős és legyőzhetetlen – Conan nemkülönben. Mintha mégis különb volna' náluk. Tökéletes átváltozóművész, időn és téren kívüli lény.

A Denevérembert nem szépséges vonásaiért, ruganyos alakjáért, nemes lelkéért imádják, s nem csupán azok csodálják, akik megbuktak fizikából s azt sem tudják, mi fán terem a termodinamika.

A Denevérembert valójában nem is szeretik. Kit érdekel, hogy vonzó és mély érzésű férfi, – ilyet már tucatjával mutatott a mozi. Természetesen tökéletes, de csak ezért még nem kedvelnék. A tökélyhez fűződő meghitt viszonyt annál inkább: a teljes feloldódást, a kétely nélküli csodát, a lehetetlenség misztikus ködét.

A Batman a 80-as évek tömegkultúrájának (pontosabban: az új eklektikának) klasszikus remeke, a filmtechnológia egyik csúcsterméke, a legnagyobb étvággyal fogyasztott piaci csemege. Áru, amit ebben a formájában azonnal elnyelt volna az amúgy telített piac. Ám a Denevérember másfajta áru: nem azonos az E. T.-vel. A Denevéremberből csupán a jelkép, az embléma eladó, ő maga érinthetetlen.

A Batman – minden fantasztikus – comics-hősköltemény legékesebbike – úgy paktál a valószerűtlennel, hogy a néző egyetlen pillanatra sem kétli: mindaz, amit lát, igaz, mert képtelen. Az új, a Tim Burton-féle Batman a képtelenség legkonzekvensebb műve. A lehetetlenség eme tökéletes alkotása a leghagyományosabb dramaturgiára és a legszokványosabb sci-fi kalandra épül. Tekinthetjük a Batmant akár szerelmi históriának, akár sci-finek vagy akár az új eklektika létfilozófiai tanmeséjének, mindhárom mélyén a legősibb konfliktus, Jó és Rossz párviadala húzódik meg. Csakhogy a Batmanben veszélyesen keskeny határ választja el a két princípiumot.

Vajon elég új és izgalmas az a történet, melyben a Jó és a Rossz olykor alakot cserél?

Ugyan miért tódulna a mindenféle szörnyűséggel riogatott és történelmi kataklizmákban megfélemlített közönség egy önelégült gazember és egy bosszúszomjas szépfiú csetepatéjára? Mi másért, mint a minél rafináltabb képtelenségért.

Ha igaz, hogy a tömegkultúrát az „árufaló közönség „ – talán nem is olyan gyorsan változó – érzéseinek pontos ismerete tartja életben, akkor Tim Burton a 80-as évek analitikus zsenije. A Denevéremberrel ugyanis új Messiást teremtett. Burton, lévén az új elektika mestere, kész formákhoz, művekhez nyúlt. A legtöbbször a Bibliához. Minden bizonnyal a legprofánabb képzelet is megtorpanna a Batman és a Biblia összekapcsolása előtt. Tim Burton könnyedén átlépte a bűvös határt. Számára a „szent és isteni eredetű könyvek könyve” éppoly ihlető forrás, mint Fritz Lang Metropolisa. A Biblia – véli Burton – az emberiség legrégebbi fantasztikus műveként is olvasható. A film csak irigykedve tekinthet a csodás elemek, irreális jelenségek, hihetetlen kalandok ama költői egységére, mely a racionalizmus próbáját is kiállta. A bibliai csodákat ostromló sci-fik és a lehetetlennel kacérkodó comics-reinkarnációk nem tudták úgy megigézni a közönséget, mint az új Batman.

A Denevérember felülmúlhatatlan és pompázatos repülő-guruló járműve (lásd még Illés szekere), a természetet is legyőző ereje (végtére is nemcsak Józsué állíthatja meg a Napot!), s a tüzet is megszelídítő szuggesztivitása (ha kettévált egyszer a Vörös-tenger, miért ne tehetné meg ugyanezt a tűzzel), legfeljebb ha Supermanné emelné.

A Denevérember megkérdőjelezhetetlen hős. Az egyetlen igaz, aki krisztusi kegyelemmel lép fel. Azért jelenik meg, hogy térítsen, s azért térít, mert isteni felhatalmazása van a Gonosz legyőzésére.

A Denevérember a filmisten egyszülött fia, aki isteni természetét az engedelmes közönségre ruházza át. Így teljesül a Szentháromság: a Batman olyan képi kinyilatkoztatás, amelyet kétely nélkül kell elfogadni. Az ész fel sem érhet hozzá.

A Denevérember Krisztus léptékű hős, történetéhez úgy kell közeledni, mint a „könyvek könyvéhez”: kizárólag hinni le-het benne. Így lesz a Batman minden ízében hiteles: hiszem, ezért igaz, igaz, mert hiszem. A Denevérember végső soron szelíd hős, nemes lélek. Ezernyi, tízezernyi embléma hirdeti: sokaknak van szükségük rá. Azt persze aligha állíthatjuk, hogy egy Batman-zokni vagy egy Batman-sapka távoltartja a Gonoszt, s megvéd a profán gondolatoktól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/03 33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4300