KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Eredendő bűn

Elek Kálmán

 

Vigyázat, film noir! A ponyva-szakíró Cornell Woolrich Waltz Into Darkness című dolgozatából merítő Eredendő bűn a puffadt ajkú Angelina Jolie sejtelmes szavaival nyit, s a hunyorgó Antonio Banderas zárszavával ér véget. A köztes másfél órában kibomló szerelmi melodrámában egy tehetős kubai kávékereskedő (Banderas) amerikai feleséget rendel, de némi fondorlat folytán csábos szélhámosnőt (Jolie) kap kézhez. A jó vásárnak induló cseréből aztán sok kalamajka adódik – késelnek és kávéznak, mérgeznek és ármánykodnak, színlelnek és szeretnek, izzadnak ágyban és életveszélyben, őrjöngenek kínjukban és örömükben… „Olcsó melodráma” – fintorog az úrilányt játszó statiszta a filmbéli színielőadás láttán, a néző meg nem tudja, most mi van, lehet, hogy valaki odaátról üzenget? A látványos díszletek előtt zajló, háromszereplős (femme fatale – züllött bűntárs – csapdába csalt hős) kvázi-thrillert éppen a műfaj lételemének számító feszültség hiánya öli meg. A Woolrich-féle írott eredetiben talán volt valami a teátrális dialógusokon és a század eleji Kuba egzotikumainak leírásán kívül. Ha volt is, a Banderas ülepének és Jolie kebleinek fényképezésébe, valamint a korhű atmoszféra megteremtésébe feledkezett filmesek tudomást se vettek róla. Pedig a valódi film noir, melyet megkíséreltek életre kelteni, nem sztár-, de még csak nem is büdzsé-függő. Félelem- és feszültségérzet, bukás és esendőség a kulcsszavai, s még csak hírből sem ismeri a megbocsátást, a happy endinget. Az Eredendő bűn megmosolyogtató tündérmesének tűnik a készítői által igen nagyra tartott noir-nagyságokhoz képest, ha egyáltalán illendő egy kiérdemesült műfaj korszakalkotó darabjaihoz hasonlítani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3543