KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Filmmúzeum csatorna

Honvágytévé

Kelecsényi László

Rózsa Sándor könnyes emlékké vált, Princ kellemes borzongást okoz. Új televízió csatorna, régi filmekkel és műsorokkal.

 

Feltámadt a Magyar Televízió. Nem ez a mostani, királyinak becézett (csúfolt?) intézmény, hanem az a régi, harminc-negyven évvel ezelőtti, a maga idejében egyedülálló és egyetlen népszórakoztató intézmény. Meghökkentő jelenség ez a szappanoperákkal kábító, filmáradatot ontó, megtörtént baleseteket kéjjel újrajátszó, önképzőköri nívójú színjátékosokat világsztárrá avató tévécsatornák egyeduralmának idején. A varázsszó: Filmmúzeum. Nem az egykori, mélypincében működő mozi a Dohány utca torkolatvidékén. Csak egy kattintás a távkapcsolón, s máris a honi televíziózás hőskorában járunk.

A Filmmúzeum csatorna, Prokopp Dóra nemrégen indult televíziója a nosztalgiázni kívánók házimozija. Tündökletes, hogy ezt meg lehetett csinálni. Mibul? – kérdezhetnénk Benedek Tibor annak idején klasszikussá vált kabarészámának zárópoénjával. (Ezt a remek magánszámot sajnos még nem ismételték.) Ki az az őrült milliomos, nagystílű emberbarát (a la Jean Valjean), adakozó tőkepénzes, aki ezt finanszírozza? Sehol egy reklámblokk, a műsorok megszakítás nélkül peregnek. Meddig lehet ezt így csinálni: a reklámistent kísérteni, fityiszt mutogatni a tőkének. Hiszen nem csak kisnyugdíjasok és minimálbéresek ülnek oda a folyton-folyvást reprízelő képernyő elé.

Fájdítsuk egy kicsit azok szívét, akiknek még nem jön be a Filmmúzeum. Mi minden kerül elő a régi dobozokból? Döbbenten tapasztaljuk, miként lett a hatvanas-hetvenes évek sokat szidott tévés produkcióiból egész jól fogadható, már-már klasszikus becsű sikerdarab. Ezt a hatást még nem írta le semmiféle esztétika, se szociálpszichológia. A régi, bemutatásuk időpontjában akár megbukott filmek is felértékelődnek a múló idővel. Nemcsak azért, mert a legrosszabb esetben is szociografikusan rögzítették saját koruk vizuális szemléletmódját, és társadalomkutatási alapul szolgálhatnak, hanem mert a mezei mozinézők (s valamiképp mind azok vagyunk) első ifjúságukat láthatják feltámadni. Szerencsés az a rendező, akinek operatőrje egyéni ambícióból vagy éppen külső sugallatra eredeti helyszíneken forgatott, és nem second plánokkal rögzítette a kamerája előtt megjelenő alakokat. Duhajkodhat Jávor, ripizhet Latabár, ha látható mögöttük az éjszakai Oktogon képe a harmincas évekből vagy az Astoria szálló környéke egy reggeli csúcsforgalomban, rögvest felértékelődik a jelenet. Feledve a csacska cselekmény, él az utca, él a film.

Médiakutatóknak kötelező odaülni a Filmmúzeum képernyője elé. Tanulmányozhatják a harminc-negyven évvel ezelőtti hazai televíziózás gyakorlatát, nézhetik sorozatban az egykori szilveszteri műsorokat, megtudhatják milyen volt anno egy sorozat (Egy óra múlva itt vagyok), klasszikus értékű tévé-játékokat (Gömböc), felejthetetlen színházi közvetítéseket (Fiorenza), színdarabok tévé-változatát (A két Bolyai, Fáklyaláng) láthatják újra. Kulturális misszió ez a javából. Még az egykori tévé-torna és esti mese reprízelésének is megvan a diszkrét bája.

De épp itt van egy kis bökkenő. Míg a televízió archívumából szinte bármit műsorra tudnak tűzni, gyaníthatóan nincs olyan érdekesség, amit, ha akarnak, ne tudnának lejátszani, viszont megindulásuk óta ugyanaz a mintegy ötven darabból álló filmcsomag pereg. Némelyik film (Sellő a pecsétgyűrűn, Fotó Háber) már legalább tízszer szerepelt a képernyőjükön. A sematikus Örkény-regényből készült Becsület és dicsőséget is szakmányban vetítik, nem lett jobb sajnos, mint ahogy az egyik legrosszabb magyar bűnügyi film, a Fény a redőny mögött sem, amelyikről azt írta annak idején szegény B. Nagy László, hogy jobb lett volna, ha nem a szereplők dobálják ki egymást a vonatablakból, hanem a rendező teszi ezt a forgatókönyvvel. A nagy kérdés: a Filmmúzeum miért nem tallóz oly bőségesen a Nemzeti Filmarchívum és a Mokép kópiaállományából, mint teszi azt a Magyar Televízió régiségeivel. Azt nem is akarjuk feltételezni, hogy utóbbi már a zsebükben, raktárukban volt valamiképp, s az előbbiért meg számukra túl nagy árat kellene fizetni, mert akkor néhány hónapnyi tündöklés után leáldozik az épphogy elindult jó kezdeményezés napja. Játékfilmeket kell venni, de gyorsan, mert hamarosan unalmassá válik, egyesek szerint már azzá is vált, a választék. A televíziós régiségek egy ideig még fenntarthatják az érdeklődést, hiszen a Filmmúzeum még elég kevés háztartásban fogható. Jöhet még a Cicavízió ismétlése, megjelenhet a képernyőn Takács Marika és Varga Jóska, de igazi tartalékai, ha ragaszkodik az alapelveihez, mégiscsak a játékfilmek archívumaiban lapulnak. Abból sosem válik képernyős egyenkoszt, mindegyik egyedi darab, s még a legrosszabb is őriz valamit a filmemlékezetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3376