KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Lajkó – Cigány az űrben

A sztratoszférába és tovább

Baski Sándor

Lengyel Balázs első rendezésében A tanú humorát próbálja összehangolni a Kaurismäki-filmek melankóliájával.

Lengyel Balázs 2016-os rövidfilmje már megelőlegezte későbbi nagyjátékfilmes debütálását. Az ismert orosz népmesét átíró Répa komikus alaphelyzettel indít – Andrej egy óriási sárgarépát talál a birtokán, amit a felesége és a kisfia segítségével sem tud kihúzni a földből –, de gyorsan ráfagy a néző arcára a mosoly, amikor a bálnaméretű zöldségért zajló harc a közeli atomerőmű munkatársaival gyilkosságsorozatba torkollik. A provokatív cím és a szinopszis a Lajkó – Cigány az űrben esetében is vígjátéki folytatást ígér, de a közönség elvárásai ezúttal is csak részben teljesülnek.

Ha rendezőként újoncnak is számít Lengyel, mint forgatókönyvíró már letette a névjegyét. A Lovas Balázzsal közösen jegyzett Kojot, illetve az HBO sorozata, az Aranyélet alapján erősen foglalkoztatják a közéleti témák, azon belül is a hatalommal, a korrupt rendszerrel akarata ellenére szembekerülő kisember kálváriája. A Lajkónak is ez a központi konfliktusa, címszereplőjét ráadásul duplán sújtja a sors és a történelem – az 56-ban bevonuló szovjet hadsereg mint forradalmárt tartóztatja le (tévesen), a magyar hatóságok, és később az oroszok Bajkonurban pedig a cigánysága miatt kezelik alacsonyabb rendű, feláldozható állampolgárként. Lajkót, Pelikán elvtárshoz hasonlóan, bábúként tologatják a nagypolitika sakktábláján a kommunista fejesek, de amíg Bacsó Péter kisembere csak annyit szeretne, hogy hagyják békében élni, Lengyel hősének ambíciói, álmai vannak. A rendező mintaszerűen, a hollywoodi forgatókönyvíró tankönyveket követve ágyaz meg a Serbán Lajosként anyakönyvezett férfi motivációinak: Lajkó még gyerekként, egy félresikerült rakétakísérletben megöli az édesanyját, és attól kezdve egyetlen célja, hogy feljusson az űrbe bocsánatot kérni tőle. Nála a tudomány, illetve a technika iránti rajongás és a természetfelettiben való hit tökéletesen megfér egymás mellett.

Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke hasonlóan izgalmas figura, Lajkó egyenrangú partnerévé emelése kiváló dramaturgiai döntés. A főhőst mentoráló férfi hithű kommunista, Gyabronka József árnyalt alakításának köszönhetően azonban nem válik belőle karikatúra, őszinte érzelmi reakcióival izgalmasan ellenpontozza a faarcú, Buster Keatont idéző Lajkót (Keresztes Tamás is telitalálat a szerepben.)

Lengyel a miliőt is elsőfilmestől szokatlan magabiztossággal teremti meg. A helyszínek a tanyasi putritól a börtönudvaron át a bajkonuri űrállomásig enyhén stilizáltak, ugyanakkor egy realista igénnyel készült kosztümös történelmi filmből se lógnának ki, még ha néhol észre is lehet venni a kényszerű spórolás nyomait. A Réder György operatőri munkáját is dicsérő átgondolt, egységes látványvilág nem egy abszurd mese, hanem egy lehetséges alternatív múlt hihető kulisszája.

Ezeken a kereteken belül működhetne vegytiszta szatíraként a film A tanú után szabadon, egy-egy pillanatra – például a vallatási jelenetben – sikerül is megidézni Bacsó klasszikusának szellemiségét, de Lengyel nem akarta egyetlen műfaj és stílus mellett elkötelezni magát. Minden szellemes poénra jut egy olcsóbb, a magyar vígjáték kabaréhagyományaira építő geg (lásd: Brezsnyev, mint meleg KB-titkár), illetve karikatúra (ilyen Lajkó apja, aki az Üvegtigrisbe jobban passzolna, mint ide), ráadásul a rendezőnek az időzítés sem erőssége. A tragédiáktól sújtott különc figurák és a (túl) hosszan kitartott kínos szituációk inkább egy Kaurismäki-filmbe illenek, de hiába beszéli Lengyel ezt a nyelvet is jól, a harsányabb, populistább megoldásokat nem tudja közös nevezőre hozni vele.

Filmje innen nézve kudarc, de olyan, amelyre nyugodtan lehet büszke. Rutintalan rendezőként választhatta volna a könnyebb sikerrel kecsegtető súlytalan bohóckodást is, ehelyett kockázatot vállalt, és megpróbálta a műfaji igényeket összehangolni a szerzői ambícióival, elmondva közben a kisebbségi létről és a kirekesztettség élményéről is valami érvényeset. A „bűne” ugyanaz, mint a főhőséé: a szabályokra és az esélyekre fittyet hányva mert nagyot álmodni.

 

LAJKÓ – CIGÁNY AZ ŰRBEN – magyar, 2018. Rendezte: Lengyel Balázs. Írta Lengyel Balázs és Lovas Balázs. Kép: Réder György. Zene: Balázs Ádám. Vágó: Kis Wanda. Producer: Pusztai Ferenc. Szereplők: Keresztes Tamás (Lajkó), Gyabronka József (Karmazsin), Pálffy Tibor (Flórián), Bohdan Benyuk (Brezsnyev). Gyártó: KMH Film. Forgalmazó: Vertigo Média. 90 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13643