KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

'68 lázadói

Godard, a rettenetes

Ádám Péter

Játékfilm a ‘68-as Godard-ról.


1966-ban egy tizenkilenc éves francia lány megbukik az érettségin, és egy dél-franciaországi házban készül a pótérettségire. Itt ismerkedik meg a nála tizenhét évvel idősebb világhírű filmrendezővel. A svájci születésű filmes, aki 37 éves korára már jó tíz mozit jegyzett, Jean-Luc Godard, a lány pedig nem más, mint az író François Mauriac unokája, az az Anne Wiazemsky, aki Robert Bresson 1966-os Vétlen Baltazárjában Marie szerepét alakította. Godard bőszen udvarol a lánynak, akit a rákövetkező évben feleségül is vesz, sőt, a készülő La Chinoise (1967) főszerepével is megbízza. Mindezt Anne Wiazemsy részletesen elmeséli 2012-es Une année studieuse (Szorgalmas év) című visszaemlékezés-kötetében. A házaspár 1968 áprilisában, nem sokkal a diákzavargások kitörése előtt, az Élysée-palota környékéről átköltözik a Latin negyedbeli rue Saint-Jacques-ba. De ez a mozgalmas év már újabb visszaemlékezés-kötet, a 2015-ös Un an après (Egy évvel később) témája.

Godard-nak azért olyan mély megrázkódtatás 1968, mert a minden tekintélyt és hagyományt megkérdőjelező diáklázadás az ő addigi filmjeinek, vagy ahogyan ő mondja, a mozi „romantikus felfogásának” sem kegyelmez. A filmrendezőnek 1968 az elbizonytalanodás, az útkeresés, az addigi filmjeivel való radikális szakítás éve, és az alkotói válság – hozzáadódva Godard amúgy sem egyszerű karakteréhez – lassan, de biztosan a házaspár szerelmi kapcsolatát is aláássa. Különös paradoxon, hogy Godard, aki teljes mellszélességgel kiáll a női egyenjogúságért is küzdő diákok mellett, bár ennek nincs tudatában, maga is a férfi-centrikus régi világ képviselője. Anne Wiazemsky, akinek nincs se bankszámlája, se csekkfüzete, teljesen ki van szolgáltatva a feleségét magántulajdonként kezelő Godard kénye-kedvének.

Michel Hazanavicius legújabb alkotása, a 2017-es cannes-i filmfesztiválon bemutatkozó Le Redoutable (A rettenetes – más címen: Godard Mon Amour) az imént ismertetett két visszaemlékezés-kötet adaptációja. Az 1967-ben vízre bocsájtott francia tengeralattjáró, a Le Redoutable nemcsak időben helyezi el a történteket, metafora is egyben, a mindenkit rettegésben tartó rendezői karakter és a házaspár zárt világának metaforája. Hazanavicius nem a szerelmi kapcsolatot, hanem a rendező narcisztikus személyiségét állítja középpontba. A rendőr-attak elől menekülő Godard-nak – 1968 májusában vagyunk – a filmben háromszor esik le, és törik ripityára a szemüvege. A rendező vaksin pislog, mint aki eszményített önmagán és önnön rögeszméin kívül semmit sem lát a környező valóságból. Szó, ami szó, a Louis Garrel által nagyszerűen alakított fiatal Jean-Luc Godard eléggé ellenszenves egy figura. Közönséges, önző, feleségére (szakmailag is) féltékeny, megkeseredett, öntelt és kioktató férfi, akinek életszükséglete, hogy állandóan sokkolja, provokálja környezetét, és bebizonyítsa, hogy mind politikailag, mind filmrendezőként mindig több lépéssel előbbre tart a többiekhez képest.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Michel Hazanavicius nagy mestere a pastiche-nak. Az OSS 117 például a kémfilmeknek, az emlékezetes L’Artiste pedig a némafilmek paródiája. Csakhogy új munkájának hőse a modern mozi legtalálékonyabb alkotóegyénisége. Akit Hazanavicius olyan mély alkotói válságban állít elibénk, amely Godard egész későbbi pályáját meghatározza, és amelynek következtében nemcsak a barátaival szakad meg a kapcsolata, de fiatal felesége is örökre elhidegült tőle. A film azonban ezt a Godard és Anne Wiazemsky életében (és Franciaország történelmében is) kulcsfontosságú időszakot, ami rengeteg gyötrődést hozott a Kifulladásig rendezőjének, és rengeteg fájdalmat a fiatal feleségnek, nagyon sekélyesen, felületesen ábrázolja. Jellemző, hogy a korszak nagy vitáiból is csak a legüresebb klisék és legnevetségesebb közhelyek kerültek be a dialógusba. Mintha a rendező nem volna tisztában a történet tragikus dimenziójával, mindazzal a szenvedéssel és fájdalommal, ami együtt járt az alkotói válsággal és az ábrázolt párkapcsolattal, valamint az új eszmékkel, új érzésekkel szembenéző francia társadalom sorsfordulójával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13639