Kritika

A hentes, a kurva és a félszemű

Minden eladó

Soós Tamás Dénes

Szász János Kodelka-gyilkosságot feldolgozó filmjének különös aktualitást ad a #meetoo-kampány.

Szász János rendszerint azt a határzónát pásztázza a filmjeivel, ahol a civilizációs kísérlet végleg kisiklik, ahol ösztönlényei, egzaltált, gyengeidegű bolondjait, szülők által magukra hagyott, kivetettségben élő gyermekei benső szorongásaik elől gyilkosságba menekülnek – vagy sodródnak inkább. Kölyökhősei a rendszer logikáját viszik el a végletekig, A Witman fiúk az iskolai állatkísérletek nyomán akarják megérteni a halált, és egy prostituált karjaiban a szexualitást, A nagy füzet vidéki nyomorba kitelepített kiskamasz vadorzói a túlélés erkölcstelen erkölcsét tanulják el és gondolják tovább, kegyetlenségeiknél így nincs is természetesebb a világon. Szászt nem a közösségi nyomás, a rendszer, az etikett, vagy a társadalom kritikája érdekli, hanem azok a pszichológiai homályzónák, ahol megtörténik a megmagyarázhatatlan döntés, ahol a halál, az elmúlás misztériumára fogékony lelkek áthágják a különböző, civilizációs, kulturális, erkölcsi határokat, mert úgy érzik, másfelé már nem vezet kiút „a lélek benső fenyegetéseitől és a külvilág agresszivitásától satuba fogott ember szorongásából” – ahogy Reményi József Tamás fogalmazott az Ópium kritikájában.

Ha a Woyzeck, a Witman fiúk, az Ópium, A nagy füzet azt kérdezi, mi történik, ha túllendülünk ezeken a határokon, A hentes, a kurva és a félszemű már azt, hogy mi lesz velünk, ha évek óta a határon túl élünk. Szász eddigi legkiábrándultabb filmjében már nem az elkerülhetetlen lecsúszás, a jellemtorzulás állomásait jegyzi föl, hanem egy hírhedt rablógyilkost léptet elénk: Léderer Gusztávot, aki a Prónay-különítmény tagjaként aktív részt vállalt a fehérterrorból. Már Tanácsköztársaság bukásának idején is a haszonszerzés motiválta: politikai hovatartozástól függetlenül bélyegezte kommunistának és állította ítélőbíróság elé az áldozatait, hogy felakaszthassa őket, majd elkobozhassa a vagyonukat. Tevékenységével később, a húszas években sem állt le, de ekkor már maszekban dolgozott: felesége segítségével valószínűleg több vagyonos polgárt zsebelt ki és tett el láb alól, a hatóságok azonban megvédték a háborús hőst, hiába merült fel a neve több gyilkossággal kapcsolatban. Csak jó pár évvel és emberöléssel később, 1925 januárjában bukott le, miután megölte és 22 darabra vágta Kodelka Ferencet, a Soroksári úti hentest, aki heti egy alkalommal szép összegért látogatta Léderernét. A házaspár egy idő után már nem elégedett meg a heti penzummal, és hogy kiforgassák az összes pénzéből a tehetős hentest, rávették egy hamis üzletre: egy amerikai üzletembernek kellett pénzt kölcsönöznie busás kamattal, és a második találkozón megölték.

Szász csavar annyit a hideglelős történeten, hogy az a szorgos Wikipedia-olvasók számára is tartogasson izgalmakat, de alapvetően nem a krimi fordulatai érdeklik. Nem foglalkozik azzal, hogy rácsatlakozzon a hollywoodi stílt a hazai akciófilmezésben is meghonosító gyakorlatra (Aranyélet, A Viszkis), a nyíltan társadalomkritikus kezdeményezéseknél (Kút, Kojot, A martfűi rém, és Aranyélet megint csak) pedig jóval allegorikusabban fogalmaz. Lemond a suspense feszültségéről: az ő Lédererjét bár üldözi a hatalom, és kénytelen elbujkálni vidékre, hogy behajtsa a hentesen a tartozását, amit még a világháborúban kötött üzletben halmozott fel, de a rendőrök nem nyomoznak utána, és a helyiek sem jelentik föl. A hentes, a kurva és a félszemű a fordulatokra, leleplezésekre építő krimik szerkezetét, a világban és a tudásunkban folyamatos beálló változást is tagadja. A hentes… állapotfilm, amely egy atomjaira hullott világot tapogat körbe. Itt már nem laknak filozófiára, költészetre fogékony bolond-Woyzeckek, és a rendből, a családból kitaszított fiúk is rég felnőttek már: helyükre a potentátok és a mindenáron érvényesülő karrieristák léptek.

Szász elemi erővel rakja elénk ezt a málló falakból összetákolt, latyakos földutakon bejárható, penészszagú világot, amely régi magyar művészfilmekből vagy az amerikai poszt-apokaliptikus mozikból lehet ismerős. A stilizálásra fogékony rendező most is elemeli a történetet, a Woyzeck után újra fekete-fehérben forgat Máthé Tibor operatőrrel (a lefojtott színpaletta jól passzol a történethez: több benne a rejtély, az indulat), másrészt archetípusként rajzolja elénk a figurákat. Léderer (Nagy Zsolt) arcát úgy szabja át, mint a nácikét Hollywoodban: műszem és visszataszító sebhely jelzi, hogy velejéig gonosz ember, erre még a nevetségesen fésült haj is rásegít. A szerep kedvéért húsz kilót hízó Hegedűs D. Géza pedig tarkopasz fejével, vizslató tekintetével a kielégíthetetlen vágyat testesíti meg: azt a férfit, aki mindent be akar kebelezni. Az 1945 kiskirályának (ma úgy mondanánk: oligarchájának) nagytestvére ő, akinek a kövérsége szintén szimbolikus: abból fakad, hogy megállíthatatlanul zabálja fel a környezetét. Talán nem véletlen, hogy a magyar filmben most szaporodtak el a kisgömböc-allegóriák, A hentes…-be is könnyű belelátni aktuális párhuzamokat, pláne, hogy a #meetoo-kampány kirobbanása óta a 90 éves történet nem várt jelentőségre tett szert. Elég csak emlékezetünkbe idéznünk, ahogy Gryllus Dorka késsel a kezében csábítja a hentest, vagy a koponyába állított bárdot, hogy egyértelművé váljon, hogyan rétegzi egymásra Szász a zabálás, a kéjvágy, és a gyilkosság metaforáit ebben a világban, ahol mindent húst – emberét, disznóét – kilóra mérnek, és a nőket is ugyanezzel a lendülettel adják-veszik a piacon. Léderer is, Kodelka is csak birtokos szerkezetben beszélnek és gondolkodnak a nőről, akit meghódítani nem, csak áruba bocsájtani képesek. Szásznál a férjét támogató Léderernéből kiszolgáltatott, a szabadságára vágyó exprostituált válik, akinek nem a luxusélet fenntartására kell a hentes pénze, hanem hogy megvásárolja a kocsmát, amelyben pultosként dolgozik, és így kiszakítsa magát az örökös alávetettségből.

Nézőként is az ő kétségbeesett menekülésébe kapaszkodhatunk bele, mert egy idő után másba nemigen lehet. Szász eljutott a végponthoz, filmje koncentrikus köröket ír le, és újra és újra azt próbálja megfogalmazni, miről lehet beszélni ott, ahol a hatalomvágy, a kapzsiság már rég felemésztette a lelket. Kétségtelen: A hentes… felejthetetlenül égeti a fejünkbe ezt az ösztön- és érdekvilágot a bestiálisra rajzolt figuráival, a nagyot robbanó erőszakkal, és Máthé Tibor erős képeivel, de a film az első fél óra után nem tud továbblendülni, felfejlődni, és csak azt variálja, amit már addigra megfogalmazott férfiak és nők, kiskirályok és szolgák közti birtokviszonyokról. A cselekményt az újabb és újabb alkudozások végeláthatatlan sora teszi ki, az idő megáll, mi pedig bennragadunk ebben a pokolban, hiába lép ki Gryllus Dorka a bordélyház kapuján, melynek ajtaja fölött a Sátán szája tátong. Csak a szakmáját elhagyó prostituált esetében bontakozik ki a remény, hogy változzon a dolgok állása, de neki is csalódnia kell. A kölcsönös kétségbeesés hajtja őket egymás karjába Lédererrel, sikertelen öngyilkossági kísérletük után találkoznak, és a nő újra szüzességet fogad: csak akkor engedné újra ágyába a férfit, ha a kapcsolatukat egyenlő alapokra helyeznék, de egyenlő persze csak a gyilkolásban, bűnrészesként lehet. Azonosulni vele tudunk: ahogy vívódik a férfiak közt, a csábító maszkját viselő Gryllus egyszerre tűnik slamposnak, kihívónak és vigasztalhatatlanul bánatosnak. De hiányérzetünket erősítheti, hogy Szász nem engedi, hogy ő vigye a főszerepet, csalódástörténetét csak a színésznő néma tekintetéből tudjuk kiolvasni, mert a film tetemes részében az alkudozó és megalkudó férfiak foglalják el a színpadot. Pedig az animális ösztönök létminimumán tengődő Léderer és az őrült vágytól hajtott, és ezért még a gyilkossági kísérleteket is megbocsátó Kodelka szkandere helyett sokkal izgalmasabb a margón lejátszódó női sorstragédia, ahogy Gryllus többször is nekifut, hogy saját kezébe vegye a sorsát, hogy aztán rendre egy férfi mellett kössön ki. A színésznő a vívódó szeretőt, a megtört akaratú szolgálót, a kegyelemért esdeklő áldozatot, és a kegyetlen csábítót is nagy, drámai erővel láttatja. Élete egyik legemlékezetesebb alakítása ez; Hegedűs D. Gézáé, Nagy Zsolté nemkülönben.

Szászt különben már a főiskola óta izgatja a Kodelka-gyilkosság története. 1985-ben vizsgafilmként dolgozta fel A Léderer-ügyet, amelyben a hentest Kovács Lajos, Léderert Cserhalmi György, Léderernét pedig Hernádi Judit játszotta el. A 16 mm-es kisfilm állítólag elveszett, nem tudjuk előkeresni, miben változott a rendezői koncepció, de ma már nehéz is más színészekkel elképzelni ezt a történetet, annyira egybeforrt Hegedűs, Nagy és Gryllus a figurákkal. Szász olvasata erős, víziója pedig emlékezetes – csak azt sajnálhatjuk, hogy az eszement vágy és a patriarchális kegyetlenség részletező felfejtése miatt sokkal kevesebb idő jut a női alávetettség elemzésére.

A hentes, a kurva és a félszemű – magyar, 2017. Rendezte és írta: Szász János. Kép: Máthé Tibor. Zene: Jóhann Jóhannsson. Vágó: Kornis Anna. Hang: Fék György. Producer: Bodzsár István. Szereplők: Hegedűs D. Géza (Kodelka Ferenc), Nagy Zsolt (Léderer Gusztáv), Gryllus Dorka (Mici), Székely B. Miklós, Börcsök Enikő, Andorai Péter, Bognár Gyöngyvér, Peter Wolf. Gyártó: Unio Film. Forgalmazó: Big Bang Media. 105 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 50-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13544

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -