KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Martin Scorsese: A leleményes Hugo

Méliès utolsó megkísértése

Hlavaty Tamás

Martin Scorsese egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

A 3D túlburjánzása a kortárs filmben sokak szerint az eredeti ötletek kiapadásához vezetett. Bár ezt az állítást nem nehéz cáfolni, tény, hogy az attrakciós mozi új aranykorában néhány rendező pont ezért hátat fordít az új technikának és nosztalgikus hangvételű alkotásaiban a múltba menekül. Michel Hazanavicius kritikus-kedvenc mozgóképe, a The Artist, a néma-hangosfilm váltás éveiben játszódik, Woody Allen Éjfélkor Párizsban című munkájában egy anakronisztikus figurát állít a középpontba, aki a számára kiábrándító jelen helyett a ’20-as évek Párizsában keres ihletet, az idén hetvenedik életévét is betöltő Martin Scorsese pedig egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

 

A Brian Selznick The Invention of Hugo Cabret képes regényét hűen követő történet egy árva kisfiúról szól, aki a párizsi Gare Montparnasse-on él, a hatalmas pályaudvari órák már-már steampunk stilizáltságú belső tereiben, és a helyi játékkereskedőtől lopott alkatrészek segítségével próbál megjavítani egy automatont, amit apja hagyott hátra neki. A kitartó fiú azt reméli, ha sikerül beindítani az írásra beprogramozott robotot, valami útmutatást kap a túlvilágról, de amikor ez megtörténik, teljesen más vágányra terelődik a sztori, és a hangsúly áthelyeződik Hugóról Georges Mélièsre, a „mozivarázs” feltalálójára.

 

Scorsese ismét intenzív kommunikációt folytat a filmtörténettel, ahogy mindig is tette. Korábban biopicek segítségével mesélt saját magáról (Dühöngő bika), konkrét klasszikust forgatott újra (A rettegés foka), vagy egy megszállott idolját mutatta be (Aviátor). A leleményes Hugo az utóbbihoz közelít, hiszen Méliès megrajzolásakor ragaszkodott az életrajzi tényekhez, ugyanakkor az ambícióit a pénztelenség miatt megtagadó mester élettörténete itt fiktív narratívába ágyazódik, ezért egyedülálló szerkezetű ez a darab a Scorsese életműben. A Sacha Baron Cohen által megformált rendőrrel ügyesen úszik be a börleszk szál és intertextekben sincs hiány: Harold Lloyd toronyórás mutatványa átemelve és újrajátszva is megidéztetik, ahogy A vonat érkezése is, láthatunk utalást Renoir Állat az emberbenjének vonatos jelenetére, a filmtörténészt úgy hívják, ahogy Jean Vigo Magatartásból elégtelenjének egyik szereplőjét, és maga Scorsese is feltűnik egy beszédes cameóban – ő a fotográfus, aki megörökíti a stúdió előtt pózoló Mélièst.

 

A rendhagyó hangnem és felépítés ellenére, stílusát tekintve azonban igazi Scorses mozi A leleményes Hugo. A képek hangulata a legutóbbi Viharsziget álomjeleneteit idézi, a színvilág erősen stilizált, Robert Richardsonnal sikerült egységes meseszerű világot kreálni, ami az utóbbi évek egyik legkellemesebb élőszereplős 3D élményét eredményezte, így a rendező úgy mesél egy nagy innovátorról, hogy nem csak bemutatja őt, fel is emelkedik hozzá. Apropó Spielberg is ezt csinálta a motion capture-rel a Tintinben, ami azt jelenti, hogy a szebb napokat is látott mozifenegyerekek még mindig tudnak meglepetést okozni.

 

A korrekt kiállítás azonban mit sem érne, ha nem éreznénk mögötte az alkotó személyes jelenlétét, de ezzel sincs gond, mivel Hugo karakterével magáról mesél Scorsese: kiskorában asztmája miatt ő is elzárkózott környezetétől és saját kis világába húzódott, ahová a mozivászon jelentette a kaput. Ezért nyilván A leleményes Hugo az a film, amit üzenetként szeretne átnyújtani az utókornak a cinéphile rendező, a mondandója pedig mindössze ennyi: szeressétek a mozit! A rendező pályafutása során végig törekedett a filmes hagyaték ápolására, ahogy Hugo is türelemmel és szeretettel javítgatja az automatont. Bár a fiú a technikához ért, hiszen fogaskerekek között nőtt fel, arra kell rájönnie, hogy a szerkezetet az ihlet és a szenvedély mozgatja, így születik a varázslat. Scorsese legalábbis ezt vallja, és bár a szentimentalizmus csillámporából jókora adag rakódott a végeredményre, elhasznált szimbólum is akad (szív alakú kulcs), és a befejezés is hamiskásan csillog (valóban elismerték Méliès zsenijét, de szegénysoron halt meg), mégis olyan lelkesen mesél, hogy magával ragad mindenkit, aki a mozit nem csak egy teremnek, hanem szentélynek tekinti.

 

A leleményes Hugó (Hugo) – amerikai, 2011. rendezte: Martin Scorsese. Írta: Brian Selznick

meséjéből John Logan. Kép: Robert Richardson. Zene: Howard Shore.

Szereplők: Asa Butterfield (Hugo), Chloe Grace Moretz (Isabelle), Ben

Kingsley (Georges papa), Sacha Baron Cohen (Állomásfelügyelő), Jude Law

(Cabret). Gyártó: Paramount Pictures / Infinitum Nihil. Forgalmazó:

UIP-Duna Film. Feliratos. 126 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10948