KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rockhajó

Klág Dávid

The Boat That Rocked – angol, 2009. Rendezte és írta: Richard Curtis. Kép: Danny Cohen. Szereplők: Tom Sturridge (Carl), Philip Seymour Hoffman (Báró), Bill Nighy (Quentin), Chris O'Dowd (Simon), Nick Frost (Dave), Rhys Ifans (Gavin), Kenneth Branagh (Dormandy). Gyártó: Working Title / Prometheus. Forgalmazó: UIP-Duna . Feliratos. 130 perc.

 

A Rockhajó pedigréje fantasztikus: Richard Curtis írta és rendezte (Igazából szerelem), a legjobb mai angolszász komikusok szerepelnek benne, olyanok, mint Nick Frost (Vaskabátok), Rhys Darby (Slágermájerek), Chris O'Dowd (Kockafejek) vagy Jack Davenport (Páran párban), olyan szigetországi nagyágyúk mellett, mint Rhys Ifans, Bill Nighy és Kenneth Branagh. Az ismét szakállas rockmentort játszó Phillip Seymour Hoffmannról nem is beszélve. A történet egy, az Északi-tengeren horgonyzó kalózrádióról szól, méghozzá 1966-ban, amikor a BBC még nem volt hajlandó behódolni a popzene és a rock 'n' roll uralmának. Minden adott, hogy Anglia egyik legtehetségesebb írója két órán keresztül a legjobbját nyújtsa a legmegfelelőbb színészek segítségével. Érthetetlen, mitől lett a Rockhajó ennyire dagályos és érdektelen.

Pontosabban nem teljesen érthetetlen: ennyi szereplőt ilyen behatárolt térben képtelenség ilyen vékony cselekmény mellett mozgatni. A Radio Rock hajón ugyanis csak néha alakul ki valami egységes történetszál, jobbára csak rövid, teljesen tétnélküli szkeccseket láthatunk (a fiatal szereplő szüzességének elvesztése, rajongók érkezése, két rádiós értelmetlen kakaskodása), keresztbevágva a rideg külvilág próbálkozásaival, hogy egyszer és mindenkorra lezárják a kalózrádiót (Kenneth Branagh a szigorú miniszterként leginkább Adolf Hitlerre hasonlít – John Cleese előadásában). Az igazán tartalmas filmes megoldásokat ráadásul Curtis egészen a katasztrófazsánerbe illő fináléig tartogatja, hogy aztán azoknak az erejét is rögtön kiölje a többszörös, kínkeservesen erőltetett katarzis és a lezárás félszeg utalása a dunkerque-i csodára. A Rockhajó furcsa paradoxon: pillekönnyű, de mégis a saját súlyától süllyed el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9820