KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Leon, a profi

Déri Zsolt

„Victor vagyok, a takarító” – köszönt a felejthetetlen Jean Reno a Nikita című film vészhelyzetmegoldó szupergyilkosának rövidke mellékszerepében, a forgatás végeztével pedig elkezdte rágni Luc Besson fülét: ugyan, csináljon már egy Victor című filmet! Besson, az 1959-es születésű francia forgatókönyvíró-rendező-producer, aki az utóbbi évtizedben váltogatva készített egymás után krimit és vízifilmet (Metro, A nagy kékség, Nikita, Atlantisz), tavalyi thrillerjét tényleg a „takarító” figurájának szentelte – hősét időközben ugyan Leonra keresztelte át. Egy esetleges remake lehetőségét csírájában pusztította el: Amerikában forgatott, angol nyelven. A szereplőgárda egyetlen franciája a kevés szavú Reno, Besson fétisszínésze.

Leon bevándorló bérgyilkos, szakmája gyermeklelkű mestere, aki fáradságos munkájából a New York-i Spanyol Harlemben fenntartott, puritán berendezésű bérleményébe hazatérve vasalással és viráglocsolással relaxál. A szomszéd családot épp a szeme láttára mészároltatja le az idegbeteg, tablettazabáló, korrupt és gonosz főzsaru, Stansfield (a kaméleonzseni Gary Oldman, ezúttal Alain Delon-osra vett fizimiskával). Az egyetlen túlélő, a pubertáskorú Mathilda Leonnál keres menedéket. Profink sehogy sem tud megszabadulni a leánykától („Nőket és gyerekeket soha!” – hangzik szakmai credója), megszereti hát, és a bosszú felé vezető rögös úton kiképzi kicsi Nikitává. Kapcsolatuk makulátlanságát a rendező minden interjújában hangsúlyozza, ennek ellenére a közös jeleneteket Björk legerotikusabb szövegű slágerével (Venus As A Boy) festi alá, a 12 éves Mathildát pedig felnőtt nőként sminkeli és filmezi. „Leon és Nikita együtt majdnem Lolita” – jegyezte meg egy éles szemű angol kritikusnő, így aztán az sem meglepetés, hogy jelenleg a Mathildát alakító Nathalie Portman az első számú esélyes Hollywoodban a soron következő Lolita-adaptáció címszerepére.

Besson nem egy Bresson, sohasem volt a mélység mestere (legfeljebb az óceánok mélységéé), a Nikita esetében azonban úgy tűnt, igenis képes a tartalmat és a formát egyensúlyba hozni. A Leon, a profi tulajdonképpen ezt a korábbi filmet reciklálja: most minden sokkal monumentálisabb és sokkal látványosabb (a végső tűzharc például a Nikita konyhacsatájának emberfelettire nagyított változata), a forgatókönyv azonban bice-bóca, a karakterek és cselekedeteik motivációja bosszantóan hanyag. Olyan, mintha egy képregény filmváltozata lenne: lenyűgöző vizualitása mögött ordítóan üres. Ugyanaz a szindróma, ugyanaz a botlás, mint a szintén francia Jeunet-Caro párosnál, vagy az amerikai Coën fivéreknél, akik a megszokottnál egy nagyságrenddel nagyobb pénzösszegből gazdálkodva hirtelen olyan filmeket készítettek, mint Az elveszett gyermekek városa, illetve A nagy ugrás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=958