KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sidney Pollack (1934–2008)

Pápai Zsolt

 

Annak a tévérendező-generációnak az egyik legifjabb tagjaiként tűnt fel még a hatvanas években, amely megkezdte Hollywood újjáteremtését, és igaz, hogy a munkássága nem volt olyan forradalmárokéhoz fogható, mint Penn vagy Peckinpah, azért rendhagyó filmek sorát készítette el. A tévé jó iskola volt számára, itt fejlesztette csaknem tökélyre színészvezetési és atmoszférateremtési képességeit, azokat az erényeit, amik gyakran még kevésbé sikerült munkáit is kiemelték a tucatprodukciók közül.

Kivált a pályája elején volt elemében, korai művei – bár jórészt nem szinkron idejű történetek – tűpontos jelentések a kortárs Egyesült Államokról. A Skalpvadászok vígjáték-cukormázzal bevont liberális westernje a rasszok közötti egyenlőtlenségről szól; A lovakat lelövik, ugye? kihalt óceánparton és klausztrofób táncteremben lejátszódó sorsdrámája a hetvenes évekre ráforduló Amerika kiábrándultságáról beszél; a Jeremiah Johnson Paradicsomból Pokolba elzarándokoló címszereplőjének sorsa pedig a Vietnam és Watergate közé szorult ország helyzetét modellezi.

Pollack a legmaradandóbb munkáiban a cselekménybonyolítás iránti érzékének is tanújelét adta. Történetmesélési technikái nem nélkülöztek egyfajta klasszicizáló jelleget, valamiféle patinát. Soha nem volt a sodró ritmus híve, inkább jól elhelyezett ritmusváltásokkal operált. Nem egy filmje – mint A lovakat lelövik, ugye?, A keselyű három napja vagy a Bobby Deerfield – a tempójába kódolt gondolatokról lett nevezetes.

Bár az Aranyoskám és a Távol Afrikától sikerén felbuzdulva a nyolcvanas évektől egyre inkább a közönségvonzó egzotikum hívévé szegődött, és a szakember lassan legyűrte benne a művészt, azért – a Havanna pazar tablója példa rá – még később is tudott meglepetést okozni. Ezzel együtt idővel egyre többen és egyre többször szólták le a konzumizmus oltárán bemutatott áldozatai és a közízlésnek tett állítólagos engedményei miatt – hogy joggal vagy sem, most már nem érdekes. Hiszen minimum három remekművet (A lovakat lelövik, ugye?, Jeremiah Johnson, A keselyű három napja) és legalább ugyanennyi mesterien megcsinált filmet jegyez.

Pollack? – kérdezik sokan. – Ugyan, három-négy jó filmje, ha van!

De hát – kérdezem én – kinek van annyi is?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9404