KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alekszandr Trosin (1942–2008)

Szilágyi Ákos

 

Vannak leírhatatlan dolgok. Számomra például teljeséggel leírhatatlan, hogy barátom – a magyar film talán legjobb orosz ismerője, a Filmvilág állandó szerzője, nemzetközileg ismert filmtörténész és filmkritikus –, Szasa Trosin „nincs többé”, hogy „Moszkvában, ez év áprilisában, hosszú és türelemmel viselt betegség után, hatvanhat éves korában meghalt”, hogy az ortodox Húsvét hetében „halt meg” és Nagyszombaton „temették”. Nem tudom nevével összekapcsolni ezeket a semmit-mondó szavakat. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy Alekszandr Trosin halálának hírét költsem. Legyen itt és most az idézőjel – „meghalt” – a tiltakozás jele.

Minden halál szemérmetlen rágalom, otromba vádaskodás a személy létezése ellen; szánalmas cáfolatkísérlet, melyre a személy maga cáfol rá azzal, hogy él, hiszen itt van – közöttünk. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy valakit egy időre szemünk elől veszítünk. Láthatatlanná válik számunkra – egy ideig még látható emberek számára. Hamarosan azonban mi is láthatatlanokká válunk. Aztán azok is, akik minket nem látnak majd. És így tovább. Így megy ez már évezredek óta, mióta az ember személyként is láthatóvá vált a másik ember számára.

Ámde hol vannak a láthatatlanok milliárdjai? Minden kétséget kizáróan: közöttünk vannak. Hiszen attól, hogy nem látunk valakit, nem szakad meg köztünk a kapcsolat. Attól, hogy mondjuk, Alekszandr Trosin nem lesz látható a következő Játékfilmszemlén, ahogy a ’80-as évek óta minden évben látható volt, attól még ott lesz jövőre is. Ahogyan e lap hasábjain is jelen lesz, csak láthatatlanul. És miért is ne lenne ott, övéi között, Moszkvában, a nagyszerű Kinovedcseszkije Zapiszki filmelméleti folyóirat körében, amellyel szinte eggyé vált – megteremtője és robotosa volt közel húsz éven át –, vagy a Szergej Ejzenstejn Központban, Naum Klejman mellett, akivel Eizenstein áttekinthetetlenül gazdag szöveghagyatékát kezdték kiadni pár éve vaskos kötetekben, és persze a Moszkvai Filmfőiskolán, ahol évtizedek óta tanított. Annyi történt csupán, hogy a személy, aki szinte egész tudatos életét – a gyermekkori mozi varázsától megigézetten – a látható ember tanulmányozásával töltötte (Balázs Béla alapműve mindig is Szása egyik kedvenc olvasmánya volt), láthatatlanná vált. Nem „nincs többé”, csak nem látható egy ideig. Nem látható többé a mulandóság tükrében, elmosódva, külső alakja szerint. De látható színről-színre, nem változó belső alakja szerint, élesen és tökéletesen. Proscsaj Szasa, proscsaj moj drug!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9370