KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zodiákus

Pápai Zsolt

Zodiac – amerikai, 2007. Rendezte: David Fincher. Írta: Robert Graysmith könyvéből James Vanderbilt. Kép: Harris Savides. Zene: David Shire. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Graysmith), Mark Ruffalo (Toschi), Robert Downey Jr. (Avery), Anthony Edwards (Armstrong). Gyártó: Warner Bros. / Paramount Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 158 perc.

 

A kriminológia történetének egyik legtitokzatosabb bűnözője az 1968-ban feltűnt Zodiákus, aki gyilkosságaival éveken át tartotta frászban San Francisco lakosságát. Kiszámíthatatlan és arcátlan fickó: kiszámíthatatlan, mert nem specializálódott semmiféle korcsoportra, nemre vagy rasszra, és arcátlan, mert éveken keresztül kódolt-kódolatlan leveleivel, telefonhívásaival frusztrálta a tarkójába lihegő nyomozókat. Akik máig nem fogták el.

A Zodiákus működése már a maga korában filmet ihletett, Don Siegel Piszkos Harryjét, ami minimum forradalmi darab a thrillerműfaj históriájában. David Fincher rendező nem tört ilyen nagyra, minden ízében klasszicizáló, mi több, retro tapintású mozit forgatott Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle egykori karikaturistájának két könyvére, továbbá a saját, több éves kutatómunkájára alapozva. A történet két szálon fut, az egyik a rendőrség két nyomozóját követi, a másik a San Francisco Chronicle két munkatársát: Fincher inkább rájuk koncentrál, az ő lassú amortizálódásukat mutatja be, a nyomozásra és a címszereplőre kevésbé figyel. Francis Coppola Magánbeszélgetések, illetve Alan Pakula Az elnök emberei című filmje inspirálta elsősorban, de egyes jeleneteken Peter Yates Bullittjának és a San Francisco utcáin című krimisorozatnak a hatása is érezhető. Coppolát, Pakulát vagy Yates-et megtaláljuk tehát a filmben – Finchert viszont hiába keressük.

Bár a dramaturgiai gépezetbe bekerül egy porszem (érthetetlen, hogy miért nem szembesítik az egyetlen valamirevaló gyanúsítottat a Zodiákus első támadását csodával határos módon túlélő fiúval), a történetvezetésre mégsem lehet panasz, továbbá példás a tempó, hatásosan mértéktartó a kísérőzene és az atmoszférateremtés is lehengerlő. Pazar tehát a film, mégis  hiányérzetet kelt, hiszen néhány kósza pillanat – mindenekelőtt egy kurta komputer-manipulált jelenet – idézi csupán alkotójának korábbi munkáit. Sok a statikus plán, és egyetlen kézből vett jelenet sem akad, olyan erős a klasszicizáló szándék, hogy az már gyanút ébreszt. Finchernek – tudjuk – volt némi szerepe abban, hogy a virtuális kamera annyira népszerű, annyira túlhajtott lett a kortárs moziban, elég csak a Harcosok Klubja kulcsjeleneteire vagy a virtuális kamerázás reklámfilmjeként is értelmezhető Pánikszobára gondolni. Most mintha vezeklésül készítette volna el a Zodiákust, szembe menve a trendekkel, ámde semmi újszerűt nem mutatva fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9024