KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hotel Ruanda

Bori Erzsébet

 

Terry George filmjét nehéz műfajba sorolni: dokudrámának nem elég valósághű, politikai thrillernek túlságosan is az. Drámában és politikában persze nincs hiány, hiszen a történet a ruandai polgárháború legvéresebb időszakában játszódik, amelynek 800 ezer halott és milliónál is több sebesült, megcsonkított, megerőszakolt ember a mérlege.

A fő helyszínt adó szállodának valójában Les Mille Collines a neve, s a belga Sabena érdekeltségébe tartozik. Ennek az igazgatóhelyettese a főhős, a hutu Paul Rusesabagina, aki jó viszonyt ápol a fehér főnökökkel, de a hazai potentátok között is vannak emberei. Paul öltönye, nyakkendője kifogástalan, modora csiszolt, gondolkodása pozitív, jövőképe optimista, felesége tuszi. Mi sem természetesebb számára, mint az ésszerű kompromisszumok keresése, a közvetítés a legkülönbözőbb ellenérdekelt felek között.

1994-ben az ENSZ áldásával végre formális békét kötnek az évek óta háborúzó erők, a többség örül és remél, bár a hutu szélsőségesek rádiója továbbra is a megbékélés ellen és a tuszik irtására uszít. Az elnök elleni merénylet után az ultrák fellázadnak és elszabadul az erőszak. Az UNAMIR tehetetlen, mandátuma nem terjed ki a béketeremtésre, fegyvert csak önvédelemre használhat; a fehéreket evakuálják, és Paul olyan szerepben találja magát, amire a legkevésbé sem volt felkészülve. Az elegáns luxusszálló többezres menekülttáborrá és ostromlott erőddé változik, amelynek lakói mind az ő kezébe teszik az életüket. Paul súlyos identitásválságba kerül, de a halálos fenyegetés és az egymást érő problémák közepette nem marad ideje ezen rágódni. Értékes kapcsolatrendszere meg a hotel széfjében és italraktárában rendelkezésére álló erőforrások hatékony bevetésével sikerül elhárítania a veszedelmet.

Paul Rusesabagina létező személy, aki ma Belgiumban él a családjával. Ez tehát egy szép, igaz történet. Hogy pontosak legyünk: inkább szép, mint igaz. Ruandában az ENSZ nem sokkal szerepelt fényesebben, mint korábban Srbrenicában, a világhatalmak hónapokig nem találtak rá okot és módot, hogy megállítsák a vérontást. A Hotel Ruandában viszont egymás sarkára taposnak a segítőkész jóemberek – sztárszínészek alakításában. Mégsem húznám rá a vizeslepedőt Terry George-ra. Ugyan ki menne be a moziba egy naturálisan erőszakos és tökéletes reménytelenséget árasztó filmre? És aki mégis megnézné, milyen érzésekkel lépne ki a fényre?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8402