KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bounty

Nóvé Béla

 

Egykedvűen locsogó habok, sós szél, dagadó-lankadó vitorlák, nőtelenség és nőttön-növő unalom – mire gondolhat vajon a tengerek viharedzett vándora egy-egy hosszúra nyúló expedíció alatt?

Egykedvűen locsogó jelenetek, dagadó-lankadó cselekmény, nőttön-növő unalom a vásznon – mire gondolhat vajon a vetítések viharedzett vándora egy-egy hosszúra nyúló produkció alatt?

Legfeljebb csak arra, micsoda eszement ember az, aki vakmerő kalandvágyból tengerésznek-filmszemlésznek áll. Most valljuk be, ma már egyik sem kalandos pálya igazán. Hiszen ha csak a Horn-fok viharait, némely bírálat viharzó hullámveréseit kellene kiállniok! Ám szakmájuk próbája sokkal keményebb: vesztegelni, tűrni, várni – jó szélre, filmre egyaránt...

Nem csoda hát, ha egy brit vitorlás csalódott legénysége kapitányától, népszerűtlen tisztjeitől, s a fölöslegesnek ítélt rakománytól szabadulva, lázadásra adja fejét, s az „idők szelére” (a felvilágosodás vadember-nosztalgiájára, a francia forradalom feltámadó fuvallatára) hagyatkozva Tahiti csábító öbleiben talál menedéket.

A Richard Hough bestseller regényéből vett történet éppoly jól ismert, mint az a kalóz- és kalandfilm zsáner, amelynek szellemtelen, könnyű fogyasztásra szánt szériagyártmánya e mostani amerikai moziváltozat. A narratív keretbe foglalt epizódok (a kapitány számot adva az admiralitás királyi bírósága előtt utólag idézi fel hajója elvesztésének történetét) nehezen bontakoznak, s eközben nem csak az unásig mutogatott korhű hajócska, ám a film eresztékei is szüntelen recsegnek-ropognak; a dramaturgia szétesik, a konfliktus szivacsosán felpuhul, akár a hajófenéken ázó-málladozó rakomány. Hiába az egzotikus tahiti lányok, a gauguini beállítások, idegenforgalmi show-betétek és párásán erotikus mutatványok; hiába a lágyan ringató Vangelis-muzsika, a nyolcvan évesen is magabiztos előkelőséggel játszó Lawrence Olivier (a bíróságon elnöklő lord-admirális szerepében), a film kormányosa a Kaland-óceánról menthetetlenül áttévedt az Unalom tengerének szélességi és hosszúsági fokaira.

Partot érve, talán lesz egy kis ideje az expedíció kudarcán való töprengésre, mielőtt egy újabbnak neki vágna:

„Filmere non – navigare semper necesse est...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5188