KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Eduard Zahariev halálára

N. N.

A hazai filmes élet több tagját személyes fájdalomként érte a hír, hogy ez év júniusában, minden bizonnyal orvosi műhibából keletkező súlyos betegség után elhunyt Eduard Zahariev, bolgár filmrendező. A jeles alkotónak számtalan barátja, ismerőse volt Magyarországon, miután a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a „nagy Máriássy-osztályban” – így többek között Csata Károllyal, Elek Judittal, Gábor Pállal, Kardos Ferenccel, Kézdi Kovács Zsolttal, Lőrinc Józseffel, Rózsa Jánossal, Szabó Istvánnal együtt – végezte tanulmányait. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, de az akkori magyar szellemi közeg hatása tovább élt szinte egész életművében. Elsősorban persze mégis tehetsége játszott meghatározó szerepet abban, hogy Valo Radev, Rangel Valcsanov és Binka Zseljazkova mellett a bolgár film egyik legmeghatározóbb, újító szellemű egyéniségévé nőtte ki magát. Dokumentumfilmjeiben az elsők között kezdte kritikai tárgyszerűséggel láttatni országa valóságát, első játékfilmjével, a megcsonkított Veleka egével (1968) jelentős szerepet vállalt az ötvenes évek átértékeléséért folytatott küzdelemben. A nemzetközi elismerést a hetvenes évek első felében készült két gyilkos erejű szatírája, A mezei nyulak megszámlálása (1973) és A társaság tisztelt tagjai (1975) hozta meg számára, melyek radikalizmusukkal új színt vittek a bolgár film jelenábrázolásába. Zahariev a kultúrpolitika szorításában és a világ filmművészetében végbemenő változásokat figyelve időben érzett rá a megújulás szükségességére. Fanyar, „népies” történelmi filmjében, a Férfias időkben (1977) maradandó összegzést adott a bulgáriai lét sajátosságairól, majd líraibb jellegű kamaradrámákban, a lélekábrázolás elmélyítésével folytatta a társadalmi ellentmondások vizsgálatát

(Majdnem szerelmi történet, 1980; Kunyhó a nádasban, 1982; Drágám, drágám, 1985). Az „ítélethozatalnál” végül egy kíméletlen parabolával leplezte le a zsivkovi rendszert (A rezervátum, 1990). Társadalmi érzékenységét azonban nem vesztette el a demokratikus reformok okozta kábulatban sem. Utolsó filmje, a Kései holdtölte (1996), melynek utómunkálatai közben érte a halál, már-már segélykiáltással felérő híradás egy ország széteséséről, egy nemzedék perifériára szorulásáról és lassú pusztulásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=46