KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Where

Székely Gabriella

 

Ez a film olyan, mint egy Bresson-stílparódia. Rezzenéstelen arcú színészek felolvasó hangon mondják párszavas közlendőiket fekete-fehérben, csupasz falú szobákban, homályos utcasarkokon, sötét buszmegállókban, az álló kamera előtt. A sztori, a színészi játék, az érzelmeket közvetítő mimika kiűzetett a filmből. A lélek mélységeit, az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság gyötrelmes titkait nem megérezteti, érzékelteti, hanem illusztrálja az Amerikában élő rendező, Szabó Gábor.

Ez a végül is amerikai-magyar koprdukcióvá sikeredett „első film” Budapesten és Los Angelesben forgott, de igazából mindegy is, hogy „hol”. A budapesti szerelem és a Los Angeles-i barátság története bárhol játszódhatna, csak egy férfi-esszenciára lemeztelenített, nevétől, közegétől, személyiségétől megfosztott hős szükségeltetik. Hozzá partnernek a nő- és a barát-esszencia társul. A férfinak valamiféle hivatása és szexuális vágyai vannak. A nőt csak a szerelem élteti. Az elcsábítás, a megszerzés, a birtoklás diadalát, majd az unalom, a válás történetét szexuális aktusok sorozatában ábrázolja a film, sokak számára talán megbotránkoztató nyíltsággal. A kisajátító machoszerelem és barátság működési mechanizmusa hasonló. Az utóbbi esetben a kifejező közeg a telefonhívásokra odarendelt beszélgető partner megjelenése illetve távolmaradása.

Szabó Gábor módszere világos. A legbonyolultabb érzelmek, életek is végső soron közhelyszerűen bonyolódnak, uniformizált kellékek között: a telefon a személytelen kommunikáció eszköze; az autóval elérjük a másikat; az asztalra terített kés, villa kanál – ha étel is tartozik hozzá, a gondoskodó szeretet, ha nem, a dacos „egyél, amit akarsz” jelképe. A megvetett ágy közös alvásra csábít, a beágyazott fekhely a magányt vetíti előre.

A közhelyek valóban megjeleníthetők képi klisék sorozatában. Korai filmjeiben Fassbinder, például, a konyhai falvédőről léptette le kispolgár hőseit. Csak éppen megtartotta a falvédő keretét.

Gyanítom, hogy Szabó Gábornak nincs távolságtartó képessége, egyszerűbben: humorérzéke. Szikár, bressonian puritán filmjével (lehetséges, hogy az ifjú titánok manapság divatos szólásával élve, a rendező majd megkérdezi, ki az a Bresson vagy Fassbinder) azt hirdeti, hogy az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság ilyen könnyen megfejthetők, ilyen primitív rugóra működnek. Erősen kétlem, hogy igaza volna, akár a valóságban, akár a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4241