KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A láthatatlanok

Fekete Tamás

Les invisibles – francia, 2018. Rendezte: Louis-Julien Petit. Írta: Claire Lajeunie regényéből Marion Doussot. Kép: David Chambille. Zene: Laurent Perez Del Mar. Szereplők: Sarah Suco (Julie), Corinne Masiero (Manu), Audrey Lamy (Audrey), Déborah Lukumuena (Angélique), Noémie Lvovsky (Hélène). Gyártó: Elemiah / Apollo Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 102 perc.

 

Új taggal bővült a társadalmilag érzékeny rendezők nem túl népes, ám annál elkötelezettebb és elszántabb tábora: harmadik – 2018-as, ám hozzánk csak most, több mint egy év késéssel eljutott – játékfilmjével Louis-Julien Petit is biztosította helyét a szociális kérdések iránt elhivatott művészek között. Az A láthatatlanok már címében is határozott kiállás: a moziterem sötétjében azoknak a körvonalait kívánja kiemelni, akik létezéséről a többség vagy tudomást sem vesz, vagy velük találkozván inkább elővigyázatosan eltakarja a szemét. Az éjjeli menedékhelyek mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott lakóit, akiknek egy határozat értelmében sürgősen ki kell költözniük eddigi szálláshelyükről, valamint azokat az önfeláldozó szociális munkásokat, akik mindent megtesznek, hogy pártfogoltjaik feje fölé valahogy tető szerezzenek. A láttatáshoz pedig még nagyobb fényerőséget használ, egyfelől azáltal, hogy a legtöbb szerepet amatőr, a hajléktalanságot valóban megélő nő alakítja, sőt, néhányuk saját élettörténete is visszaköszön, mint a férje megöléséért börtönben ülő Adolpha Van Meerhaeghe esetében. Másrészről pedig - némileg keserűen ellenpontozva - azzal, hogy a filmbéli figurák mindegyike egy-egy csodált és közismert híresség nevével jelenik meg – Edith Piaftól Cicciolináig.
A dühös hangnem ellenére Petit filmje csak jelzésszerűen mutatja be a kudarcosan és hasznavehetetlenül működő ellátórendszert (ellentétben Ken Loach harcos kiáltványaival). Sokkal erősebb a törésvonal az elszánt és erős nők és a – jobb esetben csupán tétova, rosszabb esetben értetlen, sőt ellenséges – férfiak, illetve az együtt mozduló közösség és az azt hátrahagyó, függetlenedni kívánó hősnő között – nem véletlen, hogy a renitens Julie-t egy másfajta játékmódot képviselő, profi színészre, Sarah Sucóra bízta a teljes természetességet képviselő amatőrök között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14507