KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Butch Cassidy és a Sundance Kölyök

Pápai Zsolt

Butch Cassidy ant the Sundance Kid – amerikai, 1969. Rendezte: George Roy Hill. Szereplők: Paul Newman, Robert Redford, Katharine Ross. Forgalmazó: Bontonfilm. 106 perc.

 

Minden idők egyik legsikeresebb westernje idén ötvenéves, de nem porosodott be, és nem öregedett. Sőt, bizonyos értelemben javára vált az eltelt idő, hiszen az a módszer, amelyet alkotója, George Roy Hill követett – az európai művészfilmek elemeit öltötte a klasszikus műfaji struktúrákba – a hetvenes évektől kezdve máig virulens trend lett.

Mint annyian mások akkoriban, Roy Hill is a francia újhullámhoz fordult inspirációért. A vadnyugat két legendás hőséről – bankok és vonatok réméről – készült filmjét Truffaut Jules és Jimjével rokonítja a téma, a főszereplők közötti viszonyrendszer, a nagyepikai szerkezet fellazításának technikája, a merész hangnemváltások, illetve egyes motívumok és stílmegoldások. A Butch Cassidy és a Sundance Kölyökben némelyek egyenesen a Jules és Jim paródiáját látják, holott George Roy Hill olyan mélyen hajolt meg Truffaut előtt, mint kevesen a Hollywoodi Reneszánszban és az azóta eltelt fél évszázadban.

Mindkét film epikus méretű történésekről mesél olyanformán, hogy közben nehezen dekódolható az események között eltelt idő: a Jules és Jim cselekménye közel húsz évet, a Butch Cassidy…-é cirka egy évtizedet ölel fel. Hill még Truffaut-nál is radikálisabban közelít az életsorsokat évtizedeken át görgető szerkezethez, hiszen nála annyira sem érzékelhető az idő múlása, mint a francia mesternél: csupán a vadnyugati annalesek áttanulmányozása után lesz világos, hogy a nyitófelirat szerint „valóban megtörtént eseményeket bemutató” szüzsé időbeli fesztávja több év.

A nagyszerkezet mellett a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök főtémája is hasonló Truffaut munkájához. Tárgya a valamennyi akadályt legyűrő, minden traumatikus kalandot túlélő barátság, és az annak próbájaként is értelmezhető ménage à trois is megvan a filmben. Ilyen háromszögalakzat – amelyben mindhárom figura egymással tökéletesen egyenrangúként értelmeződik – korábban nemigen volt látható hollywoodi filmben, és különösen érdekessé, sőt pikánssá teszi a helyzetet, hogy egy westernfilmben bukkan fel. George Roy Hill filmjében Etta a két központi férfifigurával tökéletesen egyenrangú személlyé válik, aki a hagyományos női westernszerepeket felrúgva meg sem próbálja jó útra téríteni vagy a békés családi élet felé vezetni a törvényenkívüli hősöket, hanem az izgalmas élet reményében követi őket Bolíviába. Ez a vadnyugati kisközösség már azért is unikális volt a maga idejében, mert a korabeli westernek zöme jobbára „egycélú” társaságokat mutatott: az alkalmi közösséggé szerveződés egyetlen tétje – írja Will Wright – „a harc és a csata megnyerése” volt. Wright joggal emeli ki, hogy a Butch Cassidy… korának egyetlen fontos westernje – a „profi változatnak” nevezett westerni szerkezet egyetlen realizációja –, melyben a csoportot nem kizárólag materiális célok megvalósítása végett hozták létre. Ezért is annyira emberközeli ez a film, és ezért találja szíven nemcsak a saját kora, de a későbbi korok nézőjét is.

Emellett a hangneme is „kortársiságának” biztosítéka, a rendező olyan merészen keveri a különböző hangulati regisztereket és tónusokat – a legjobb példa erre a hősök halálba ugrása előtti viccelődése a zárlatban –, ahogy a nyolcvanas évektől népszerű filmekben lesz szokás. Egészében véve egyszerre kacagtató és végtelenül melankolikus a Roy Hill által kikevert elegy: a film e tekintetben is új színt hozott a hollywoodi westernek palettájára.

Az elbeszélés módját is az európai művészfilmből származó megoldások színezik. A műfajtól elvárt dinamikus cselekményépítkezést epizódok és a jeleneteket átkötő passzázsok lazítják, a legnevezetesebb, amikor a biciklin bohóckodó Butch a mozdulataival vallja meg érzelmeit a Kölyök barátnőjének, miközben a hangsávon a Raindrops Keep Fallin’ on My Head című dal szól. Ez a passzázs közvetlenül utal a Jules és Jimre, ahol a lírai – a természetben játszódó – jeleneteket gyakran a három bicikliző főszereplő totálja vezeti elő.

Ray Hill a zárlattal is Truffaut-ra kacsint. Művét akció közben fejezi be, a bolíviai regimentnek nekirontó két hős jegelt képével vágja el, márpedig a filmzáró képkimerevítés a Négyszáz csapás óta Truffaut hitbizománya (ráadásul a Jules és Jimben is vannak megállított képek). Olyan művészfilmes écák ezek, amelyek felfrissítik az ódivatú közelítésmódokat, de nem idegenítik el a tömegfilm nézőjét. Az újhullámos eredmények moderált megidézése a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök sikerének egyik fő oka: az amerikai közönség egy olyan filmmel találkozott, amelyik felületi elemeiben különösnek, illetve inkább különcnek tetszett, a mélyben azonban maradéktalanul ismerős volt a számára. A Butch Cassidy… ezért lehet máig a középkategóriás midcult-film ragyogó példája.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14129