KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kölcsönlakás

Lakásszínház

Fekete Tamás

Úgy hírlik a bohózat könnyű műfaj, pedig nem az.

 

Valószínűleg senkinek nem jutott eszébe 1997-ben, hogy több mint két évtized elteltével hivatkozási pontként tekintünk A miniszter félrelép-re. Pedig egyértelmű, hogy a Kölcsönlakás filmváltozatának fő apropójául ez, illetve a 662 ezres nézőszám szolgált, melyet azóta sem tudott magyar film még csak megközelíteni sem. Hogy a Filmalap a receptet szeretné újrahasznosítani, arra a Kölcsönlakás mellett a Miniszter félrelép 2 már elfogadott forgatókönyve is utal. Ám hogy a siker kulcsa mennyire nem csupán az alapanyag, illetve a bohózat műfaja volt, arra épp jelen film a legékesebb bizonyíték.

A Játékszínben futó színmű adaptációjában egyszerre három pár próbál félrelépni egy üresnek hitt lakásban. A gyermekáldásra vágyó fiatal házaspár, Anikó (Balla Eszter) és Balázs (Haumann Máté) hétvégére megüresedő lakásának kulcsát történetesen egy másik pár mindkét tagja megkapjaBalázs barátjának és kollégájának, Henriknek (Klem Viktor) a férfi adja oda a kulcsot, míg a feleség testvérének, Lindának (Martinovics Dorina) a nővére segít a hirtelen elhatározásból megszülető alkalmi légyottnak helyszínt találni. Anikó másik húga, Szilvi (Kopek Janka) pedig az otthon felújításán dolgozó lakberendezővel, Márióval (Szabó Simon) szeretne eltölteni a helyszínen pár meghitt órát. Csakhogy a tulajdonosok tervezett kirándulásából végül semmi nem lesz, így előbb-utóbb mindenki egymásba botlik, ráadásként pedig egy sikeres mesekönyv-író (Oroszlán Szonja) is betoppan, hogy Balázsék cége számára egy életmentőnek bizonyuló üzleti ajánlatot tegyen.

A bohózatokon köztudomásúlag sem a hiteles környezetábrázolást, sem a karakterek kidolgozottságát, esetleg többrétegűségét nem illik számonkérni. A végletekig eltúlzott figurák szinte egyetlen motivációja libidójuk kiélése, majd a lebukás után pillanatnyi ötletek bedobásával valahogy kievickélni az egyre nagyobb slamasztikából. Ugyanígy felesleges megkérdőjelezni a szituációk és a konfliktusok életszerűségét – mégis, ezek kellően lendületes halmozása, és a párbeszédek szellemessége adja meg a zsáner lényegét. Hiába azonban a minden más műfajhoz képest jóval erősebb szövegközpontúság, ha azt nem sikerül megfelelő módon megszólaltatni.

Dobó Kata rendezői jelenléte minden bizonnyal leginkább annak köszönhető, hogy a Játékszínben ő alakítja az egyik főszerepet; ezért is érthetetlen, hogy az ottani színészek közül miért csak Klem Viktort hozta magával, aki ráadásul másik figurát játszik a filmben. A lecserélt színészgárda minden szimpátia és igyekezet ellenére itt alkatilag nem illik ehhez a valójában komoly kihívásokat jelentő műfajhoz, és nem találják a megfelelő regisztert megszólalásaikhoz. Egyedül Szabó Simon játéka élvezetes, a tőle már megszokott bumfordi figura eleve szerencsésen kilóg a környezetből, ő pedig ezt kiváló érzékkel játssza túl, pont ahogy az itt kívánatos.

A legfontosabb aspektus, a színészvezetés mellett sajnos minden más téren is gyengélkedik a film: a feleslegesen hosszú és lassú, humorban meglehetősen visszafogott expozíció kifejezetten rosszul arányul a csak lassan felpörgő bohózati cselekményhez. A színházhoz képest jóval tágabb mozgástér sincs kihasználva: a történet java része továbbra is szinte végig a címbeli lakásban játszódik, és különösen feltűnő a kihagyott ziccer, mikor dramaturgiailag lényeges pillanatban egy új helyszín kerül elő; ám ahogy például a kocsmai jelenet, úgy az irodai együttlét is szellemes szóváltások és váratlan fordulat nélkül cseng le. Hasonlóan izgalommentes a képi világ is, pedig egy-egy elkapott pillanat, az eseményekre adott reakciók megjelenítése az arcokon, a színészek közti interakció és ezek megjelenítése mindenképp óriási lehetőség a színház zárt terével szemben – ám ez is elmarad, gyaníthatóan a rendezői tanácstalanság miatt. Ezt a bizonytalanságot jelzi amúgy a zene vég nélküli használata, amivel úgy próbálják meg állandóan kiemelni a humoros pillanatokat, ahogy rosszabb sorozatokban a nevetőgépet kapcsolgatják.

Öt éve a Dumapárbaj apropóján már láttuk, hogy milyen, amikor egy sikeres színpadi produkció minden eleme elvérzik a vásznon. A Kölcsönlakás sajnos minden szempontból ezt idézi fel.

 

Kölcsönlakás – magyar, 2019. Rendezte: Dobó Kata. Írta: John T. Chapman és Ray Cooney bohózata nyomán Búss Gábor Olivér. Kép: Seregi László. Zene: Czomba Imre. Szereplők: Balla Eszter (Anikó), Haumann Máté (Balázs), Martinovics Dorina (Linda), Klem Viktor (Henrik), Kopek Janka (Szilvi), Szabó Simon (Márió), Oroszlán Szonja (Szakács Petra), Kiss Ramóna (Vénusz), Fehér Tibor (Tibor). Gyártó: Kölcsönlakás Kft. Forgalmazó: InterCom. 90 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14033