KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Sötét bűnök

Kránicz Bence

Dark Crimes – amerikai-lengyel, 2016. Rendezte: Alexandros Avranas. Írta: David Grann cikke alapján Jeremy Brock. Kép: Michel Englert. Zene: Richard Patrick és Tobias Enhus. Szereplők: Jim Carrey (Tadek), Marton Csokas (Kozlov), Charlotte Gainsbourgh (Kasia), Zbigniew Zamachowski (Lukasz), Kato Outinen (Malinowska). Gyártó: RatPac Entertainment / InterTitle Films / Opus Films. Forgalmazó: Romis Mozi. Feliratos. 92 perc.

 

Talán a szereposztók iróniájáról árulkodik, de az is lehet, hogy csak a film kudarca miatt tűnik úgy, hogy a „komoly” Jim Carrey-filmek újabb, de nem egészen friss (2016-os) darabja sokkal jobban működött volna a régi Carrey-t mozgósító krimiparódiaként. Miközben a detektívet adó Carrey és a gyanúsítottak hosszú sora halálra vált arccal vagy tébolyultan csillogó tekintettel magyaráznak bűnről és bűnhődésről, csak arra tudunk gondolni, hogy előmászhatna a komód mögül Ace Ventura egyik borza, vagy a főhős felvehetné végre a Maszkot, lendületesebbé téve a nyomozást.

Ilyesmiről szó sincs. Senki nem mesél vicceket. Egy lengyel szexklub szadista – Sadowski nevű – vendégét megfojtották, és a Carrey-hős szerint a tettes még szabadlábon van. Az élveteg író, aki kiadatlan, ám hangoskönyvként elérhető írásában pontos hely- és sebismerettel dolgozza fel a bűnügyet, gyanúsabb mindenki másnál. Marton Csokas figurája nyolcvanas évekbeli kábelnoirok főgonoszait idézi, kegyetlen félmosollyal képes elmondani a legnagyobb sületlenségeket is („A folyók erednek valahonnan. És torkollanak valahová.”) Charlotte Gainsbourgra vélhetően azért bízták a BDSM-szexet élvező exprostituált szerepét, mert címszerepet játszott A nimfomániásban. A kelet-európai atmoszférát a faberakásos belső terek és Vlad Ivanov rendőrfőnöki jelenléte szavatolja.

A görög Alexandros Avranas alsó-hollywoodi bemutatkozása kínos, de nem erények nélkül való film, az elfojtott őrületet jelképező, hamis harmóniát teremtő szimmetrikus kompozíciók például sokáig képesek belénk fojtani a nevetést. Végül a camp érzékenységénél lyukadunk ki: mikor a történet vége felé Carrey a sarokba kuporodva bőg engesztelhetetlenül, egy másik bizonytalan státuszú sztár, Nicolas Cage vécés nagyjelenete juthat eszünkbe az idei Mandyből, amely a Sötét bűnöknél mélyebbre merül a trashben, ezért kultikus potenciálja is nagyobb.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13853