KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nem vagyok sorozatgyilkos

Pethő Réka

I am not a Serial Killer – brit-ír, 2016. Rendezte: Billy O’Brien. Írta: Dan Wells regényéből Christopher Hyde és Billy O’Brien. Kép: Robbie Ryan. Zene: Asrian Johnston. Szereplők: Max Records (John), Christopher Lloyd (Crowley), Laura Fraser (April), Karl Geary (Neblin), Jennifer Brandstorm (Anya). Gyártó: Level 5 Films / Floodland Pictures / Fantastic Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 104 perc.

 

Látszólag egy békés, hetvenes évekbeli kisvárosban indul a történet, amelyről hamar kiderül, hogy se nem hetvenes évekbeli, se nem békés: épp egy bizarr haláleset után tevékenykednek a mentősök, ahol a széttrancsírozott hullából még kiesik egy szerv, mielőtt be tudnák tolni a mentőkocsiba. Kamaszhősünk, a frissen szociopatának diagnosztizált John annyira fél a benne rejtőző sorozatgyilkostól (mint terapeutájával is közli, bizony minden alapvető tulajdonsággal rendelkezik), hogy a rémisztő trancsírozó nyomába ered. A gyilkosról hamar kiderül, hogy nem az, akire számított, John pedig szorgalmasan követni kezdi a munkásságát: eleinte nem teljesen egyértelmű, hogy élvezetből, unalomból, vagy mert szeretné leleplezni. A thriller azután horrorba csap át, a főhős pedig leszáll jellegzetes kisvárosi biciklijéről és maga is akcióba lép.

A kisköltségvetésű, közepesen lassú és közepesen gusztustalan Nem vagyok sorozatgyilkos Dan Wells azonos című regényéből készült 2016-ban: sok pontján látszik, hogy szeretett volna klasszikus lenni, ám erre legfőbb eszköze az volt, hogy megpróbálta minél több ponton megidézni a Donnie Darkót. William Blake idézetek hangzanak el, és olyan bölcsességek, mint hogy „az emberek általában más dolgoktól félnek, nem saját tetteiktől”, kapunk súlyos apa-konfliktust, gúnyolódó osztálytársakat, és a pszichológussal randizni kezdő anyát, ám talán éppen a rengeteg klisé miatt John szembenézése saját Mr. Hyde-jával nem hozza el az igazi katarzist. Hiába a retro környezet, a következetesen felépített zenehasználattal és képi világgal, a szatirikus gegek és a sok-sok utalás, a túl sok külsőség nem használt a filmnek, amelyben leginkább a főszerepeket játszó két színész, Max Records és Christopher Lloyd játéka jelent élvezetet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13739