KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúállók: Végtelen háború

Lichter Péter

(Avengers: Infinity War) amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Russo – Joe Russo. Írta: Christopher Markus. Kép: Trent Opaloch. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Robert Downey Jr (Vasember), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Hulk), Chris Evans (Amerika Kapitány), Scarlett Johansson (Fekete Özvegy), Benedict Cumberbatch (Dr Strange), Chadwick Boseman (Fekete Párduc). Tom Holland (Pókember). Gyártó: Marvel. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 149 perc.

 

A kortárs hollywoodi film tájképét tagadhatatlanul a képregényeposzok monstrumai uralják. A filmpiac talán soha nem volt ennyire kockázatkerülő, mint manapság: a jól bejáratott receptek alapján előfőzött szuperhősfilmek tulajdonképpen a tévésorozatok logikája alapján készülnek és működnek – a rendezők itt tulajdonképpen felcserélhető bérmunkások, a forgatókönyveket pedig szoftverek is írhatnák. A Marvel-univerzum véges számú hősalakja végtelen számú felállásban összekombinálható: a szereplők gigászi musicalszínpadként használják a filmeket, a tánc- és énekbetéteknek megfelelő akcióorgiák fogják össze az egyre inkább kínos ürügyként szolgáló történeteket.

Ennek az eddigi leggrandiózusabb példája az Avengers-filmek legfrissebb darabja. Talán még Robert Altman is megirigyelné ezt a szereplőparádét: legalább két tucat központi karakter és féltucat cselekményszál próbálja összefogni az akciószekvenciák turbóattrakcióit. A történet amúgy az eddigi sztorik megismétlése, vagy legalábbis variációja: az ultragonosz Thanos a fél univerzumot el akarja pusztítani, ehhez pedig hat darab kulcsfontosságú követ kell megszereznie. A Bosszúállók több külső Marvel-szereplővel (például Peter Quill és bandája, illetve a Fekete Párduc és a Pókember) kiegészülve kombinatorikusan ismétlődő csetepatékon keresztül próbálják ezt megakadályozni. A két és félórás film a pornódramaturgia révén egy idő után a totális fásultságba kergeti a nézőt, az újabb és újabb akciójelenetek helyett akár absztraktfilmeket is bevághatnának. (Igazándiból a felnőtt-infantilizmusba mártott ironikus humor tudja fenntartani a figyelmet.) Ám a film befejezése, egy rendes tévésorozathoz illően egy jól irányzott cliffhangerrel ér véget, ami csak akkor éri váratlanul a nézőt, ha önálló mozifilmként tekint rá: akkor még meglepően drámainak is lehetne nevezni a lezárást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13681