KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az útvesztő: Halálkúra

Sándor Anna

Maze Runner: The Death Cure – amerikai, 2018. Rendezte: Wes Ball. Írta: James Dashner regényéből T.S. Nowlin. Kép: Pados Gyula. Zene: John Paesano. Szereplők: Dylan O’Brien (Thomas), Kyle Scodelario (Teresa), Thomas Brodie-Sangster (Newt), Patricia Clarkson (Paige), Ki Long Lee (Minho). Gyártó: 20th Century Fox / Gotham Group. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 142 perc.

 

A young adult disztópiák hullámának érdektelen és megkésett sereghajtója Az útvesztő-trilógia záró darabja. Az első két film alapján semmi különösebben figyelemreméltót nem lehetett várni tőle, ez a lelketlen akciójeleneteket halmozó csinn-bumm cirkusz ugyanakkor olyan szélsőségesen figyelmen kívül hagyja a történetben dolgozó morális feszültséget, hogy akaratlanul mégis egy attitűd és a gyártósor kritikájává válik.

Az előző részekben megismert kamaszok teste stressznek kitéve olyan enzimet termel, amiből kinyerhető az emberiséget fenyegető vírus ellenszere, ezért a Veszett nevű kutatószervezet halálos útvesztőkben tanulmányozza őket. Thomas vezetésével a fiúk kijutnak, odakint viszont a fertőzöttek és az egészségesek egyaránt veszélyesek rájuk. Az idei Halálkúra nem firtatja, hogy míg a Veszett módszerei etikailag abszolút kifogásolhatóak, Thomast is csak a saját és barátai túlélése érdekli, hiába függ tőlük az emberi faj megmentésének lehetősége. Az olyan rendszerbomlasztó, önfeláldozásra kész YA-hősökhöz képest, mint Katniss (Éhezők viadala) vagy Tris (A beavatott), akik egyre nagyobb közösségért állnak ki, Thomas elvakultan önző. Tettei pedig a görög sorstragédiákat idéző csavarokkal vezetnek azokhoz a veszteségekhez, amik az egész vállalkozását megkérdőjelezik: az ábrázolása és viselkedése közti ellentét felborítja a filmet.

A trilógiát rendező Wes Ballt láthatóan nem foglalkoztatta, hogy egy potenciális antagonista, de minimum antihős elfogult nézőpontfilmjét forgatja, így a komplex problematikával teljesen ellentétes előjelű, bejáratott sablonokkal akarja elmondani a történetet, hogy a gyártók még egyet kaszáljanak a YA disztópiákon. Ez a látványos és akcióvezérelt, ám kisiklott koncepció végül már kifejezetten emlékeztet a Veszett módszereire: mindkét esetben felnőttek nyerészkednek az extrém hatásoknak kitett tiniken.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13599