KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Amityville: Az ébredés

Varró Attila

Amityville: The Awakening – amerikai, 2017. Rendezte és írta: Franck Khalfoun. Kép: Steven Poster. Zene: Robin Coudert. Szereplők: Bella Thorne (Belle), Cameron Monaghan (James), Jennifer Jason Leigh (Joan), Thomas Mann (Terrence), Jennifer Morrison (Candice). Gyártó: Blumhouse Productions / Dimension Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 85 perc.

 

Az Alexandre Aja-műhelyéből kikerült párizsi író-rendező, Franck Khalfoun tízévnyi rémfilmes életművében szubzsánertől függetlenül megszállottan ragaszkodik a zavart lelkű, befelé fordult férfiak és az általuk fenyegetett (többnyire szuperszexi) álomnők kegyetlen párkapcsolataihoz, akár egy karácsonyi mélygarázs börtönében (P2 – A rettegés új szintje), akár egy sorozatgyilkos hétköznapjaiban (Maniac), akár egy fausti karriertörténet keretében (I-Lived): meséinek központi tanulsága valahol az „akiket szeretünk, megöljük” és inverze között oszcillál. Miután öt éve sikerrel lehelt új életet a Lustig-féle Maniac kultuszfilmjébe, ezúttal a nagyjából 20. darabjánál tartó Amityville-franchise kiszikkadt testébe próbált lelket önteni, az Evil Dead-remake dicséretes példáját követve egy testvér-dráma segítségével, amelyben megszokott szerzői párosát egy dögös-darkos kamaszlány és démonszállta, kómában fekvő ikerbátyja alakítják – Khalfoun kettőjük (némi bűntudattal és beteges anyai szeretettel fűszerezett) eutanázia-drámájával mélyíti el a primér kísértetház-terrort.

Az Amityville: Ébredés ugyan távol áll az eredeti koncepciókat kreatívan kamatoztató kortárs horror-élvonaltól (Valami követ, Vaksötét, It Comes at Night), de a franchise-on belül szokatlanul eredményes darabnak számít. Miközben igyekszik minimumra szorítani a dupla- és tripla sokkokkal operáló sápatag rémisztgetést (lásd Annabelle 2.), távol tartja magát a splatter-trend vériszamos Aja-élményeitől is, és a félelmet inkább a bizarr családi édeshármas érzelmi iszonyatával színezgeti, egészen az inkább szív- mint gyomorszorító fináléig. Khalfoun szerény szerzői horrorja bevallottan az eredeti Rettegés háza köveiből építkezik (a DeFeo-prológustól a légyrajzástól a pincebontásig), szerencsére kósza mémeken túl a családi széthullás-történet dinamikáját is átemelve – csak épp a talajvesztett apa és fojtogató lakáskölcsön szürke, hétköznapi farkasembereinek helyét átveszik az anya-lány gyűlölet és a szexuális kiszolgáltatottság fekete angyalai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13359