KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A fák tengere

Szántai János

The Sea of Trees – amerikai, 2015. Rendezte: Gus Van Sant. Szereplők: Matthew McConaughey, Ken Watanabe, Naomi Watts. Forgalmazó: Sony. 110 perc.

 

Gus Van Sant csinált már nagyon jó filmeket (Good Will Hunting, Elefánt, Milk), közepeseket (Az utolsó napok vagy a Gerry) és egészen rosszakat (Psycho-remake). 2015-ös munkája, A fák tengere az utóbbi kategóriába sorolható. Pedig van kit nézni a vásznon: Matthew McConaughey, Ken Watanabe és Naomi Watts is hétpróbás színészek, tudják, mitől olvad a néző.

Sőt, még azt sem mondhatjuk el, hogy nincs mit nézni a vásznon, hiszen Kasper Tuxen operatőr mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legbensőségesebb módon (helyenként lírai expresszionizmussal, ha egyáltalán van ilyesmi) mutassa be az Akoigahara erdő kísérteties világát. A gond az, hogy nemigen történik semmi a vásznon. Pontosabban, az első tíz percet kivéve semmi olyasmi, amire bárki rá ne jönne, még mielőtt megtörténne. Azt is mondhatnánk, a buktáért Chris Sparling a felelős, aki az eredeti forgatókönyvet írta, bár azért Van Sant sem bűntelen, amennyiben nem tudott mit kezdeni a lapos, panelekkel dugig megrakott sztorival.

Arthur (McConaughey), a többre hivatott matektanár elutazik Japánba, ott is egyenesen az Akoigahara nevű erdőbe. A rendező ügyes kézzel vezeti be a nézőt a történet világába. Fokozatosan derengeni kezd, hogy az erdő különleges funkcióval bír: ide járnak azok, akik valamilyen okból öngyilkosságot akarnak elkövetni. A tanár egyre beljebb hatol, kényelmesen elhelyezkedik egy sziklán és előszed egy doboznyi gyógyszert, hogy lejátssza saját végjátékát. Eddig tart a jó film.

Ekkor Arthur útjába kerül egy japán üzletember (Watanabe), aki vérben ázik. A matektanár persze segíteni akar neki. És persze eltévednek az erdőben. És közben szenvednek. És filozofálnak. És unalmas közhelyeket sütögetnek. S hogy az egész még annyira se legyen izgalmas, a rendező flashbackekben tárja fel Arthur öngyilkossági szándékának okát. Hát persze, hogy egy rossz házasságról van szó. A neje (Watts) ivott, ő maga hűtlen volt, aztán jött egy agydaganat, ami helyrebillentette (!) a kapcsolatot, de hiába volt jóindulatú a daganat, a halál mégis elragadta a hölgyet.

És ez így megy egy óra, ötven percen keresztül. A néző idő után joggal érzi úgy, hogy maga is szívesen elmenne az Akoigahara erdőbe. Persze van megoldás. Nem kell megnézni a filmet. Még akkor sem, ha Gus Van Sant rendezte.

Extrák: Semmi.

 

Szántai János


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13353