KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szerencse háza

Varró Attila

The House – amerikai, 2017. Rendezte: Andrew Jay Cohen. Írta: Brendan O’Brien és Andrew Jay Cohen. Kép: Jas Shelton. Zene: Andrew Feltenstein és John Nau. Szereplők: Will Ferrell (Scott), Amy Poehler (Kate), Jason Mantzoukas (Frank), Ryan Simpkins (Alex), Nick Kroll (Bob). Gyártó: New Line Cinema / Village Roadshow Entertainment / Good Universe. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 88 perc.

 

A Cohen-O’Brian szerzőpáros eddigi – minden szempontból – szegényes életműve a saját infantilis oldalukkal küzdelemre kényszerült házaspárok komédiáira korlátozódik, amelyek középpontjában a csatatérré vált családi otthon áll: a felnőtt lét intézményének erődítménye, amelynek falait nem kívülről marja a korrózió, inkább belülről korhasztják szét a felhőtlen/felelőtlen ifjúságba titkon visszakívánkozó átlagemberek vágyai. Az idei opusz veszélyben lévő háza ezúttal a középkorú Johansen-házaspár fészke, amelyből 18 éves lányuk épp kirepülni készül, ám az egyetemi ösztöndíjra összekuporgatott pénzt szülei egyetlen óra alatt elkockázzák egy vegasi vakáció alatt. Szerencsejáték-függő barátjuk azonban előáll a mentőötlettel: egy illegális magánkaszinó Sierra Madre álmos szuburbiájában egyetlen nyári szezon alatt visszahozhatná, sőt megtriplázhatná az elvesztett összeget – ráadásul milliós élmények kóstolóját kínálná kispolgár hőseinknek a nagymenők életéből.

A szerencse háza alapsztorijának minden esélye megvolt rá, hogy csípős szatíra vagy keserű tragikomédia főnyereménye lehessen a kertvárosi álomélet mélyén lappangó sötét indulatokról, egyfajta Félelem és reszketés Sierra Madrében – a kisközösségben elszabaduló mohóság, függőségek és erőszak azonban megállíthatatlan, tébolyult örvény helyett mindössze röpke kiruccanás marad, a kötelező közhely-tanulságokkal. Ennél nagyobb probléma, hogy az alkotók úgy bánnak a főként jellemkomikumból fakadó humorral, mintha burleszket csinálnának: minden geget addig fokoznak, túloznak és variálnak, amíg erejét veszti a tetőpontra – legyen szó szomszédok között rögtönzött ketrecharcról vagy a családapa-hős ujjlevágós maffiaszámáról, amely a fináléban visszaadja a „félkarú rabló” kifejezésnek eredeti jelentését. Így aztán nem a morális üzenet, inkább maga a film válik intő példává a játékfüggőség ellen: aki nem tud időben kiszállni egy nyerő szériából, óhatatlanul vesztesként végzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13326