KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A számolás joga

Huber Zoltán

Hidden Figures – amerikai, 2016. Rendezte: Theodore Melfi. Írta: Allison Schroeder és Theodore Melfi. Kép: Mandy Walker. Zene: Pharrell Williams és Hans Zimmer. Szereplők: TarajiP. Henson (Katherine), Octavia Spencer (Dorothy), Janelle Monae (Mary), Kevin Costner (Harrison), Kirsten Dunst (Vivian). Gyártó: Levantine Films / Fox 2000 / Chernin Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 127 perc.

 

A szocialista értékek mindenhatóságát zengő termelési filmek a nagy igyekezetben gyakran sodródtak az akaratlan önparódia határáig. A nevelő szándékot ironikus módon pont a rosszul felfogott realizmus siklatta ki, a propaganda direkt példázataiként megálmodott történetek és figurák fényévekre távolodtak a hétköznapi világtól. Didaktikus tételfilmek azonban nemcsak ideológiailag központosított diktatúrákban készülnek, a nagybetűs üzenet átadásának kényszere világnézettől függetlenül szedi az áldozatait. A saját farkába harapó sablonosság akkor igazán szomorú, ha magával a szándékkal egyébként tökéletesen egyet lehet érteni.

Az űrkutatásban dolgozó három afro-amerikai nő pozitív példái, a faji- és nemi előítéletek ostoba értelmetlensége égetően fontos témák, így aztán A számolás joga kínos hangsúlytévesztései különösen fájdalmasak. Alkotói valóságos csodaként mutatják meg, hogy három fekete nő jól dolgozik és a szakmai törekvéseiket nem minden fehér utasítja el élből. Hőseinkről nem sokat tudunk meg azon kívül, hogy más a bőrük színe, tudnak számolni, vidámak és rendesek. Nincsenek árnyalt jellemek, sem valódi drámák, csak a „rasszizmus rossz” mantraként ismételt tételmondata, szeparált mosdók és néhány felvilágosultabb fehér, akik szerencsére vezető pozíciókat töltenek be. Az übermensch űrhajós, az igazságos bíró, a látnok főnök felkarolják a szerencsétlen kisebbségieket, majd jól hátba veregetik a takaros rendben élő Tamás bátyákat. Az a különös helyzet áll elő, hogy az alkotók annyira görcsösen érvelnek a rasszizmus ellenében, hogy végül maguk is tovább mélyítik a káros megkülönböztetéseket. Cseréljük ki a fehéreket reakciósokra, a feketéket jó munkásokra, az űr amerikai meghódítását pedig a boldog kommunista jövőre, telivér termelési filmet kapunk, remek színészekkel, abszolút profi álomgyári kivitelben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13078