KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hősök 2.0

Joe Johnston: Amerika Kapitány

Mindenki kapitánya

Kovács Marcell

Az Amerika kapitány ugyanazzal a régi, de örökérvényű bájjal bír, mint Tarzan vagy Indiana Jones múlt századi kalandjai.

Meglepõ, hogy az idegen hatalmak ellen nemzetiszínû jelmezben hadakozó szuperhõs kalandjai a sok-sok éves tervezgetés után éppen akkor kerülnek világszerte a mozikba, amikor az amerikai külpolitika görcsös igyekezettel próbálja meggyõzni a világot arról, hogy a fenyegetõ fellépés a múlté, és a jövõben fegyverek helyett a diplomácia eszközével oldja meg a konfliktusokat. Különösen azok csodálkozhatnak ezen az idõzítésen, akik a figurát inkább csak képrõl, a világrendõr Egyesült Államok szimbólumaként ismerik a sajtóból. Pedig az rögtön látható, hogy Amerika kapitány nem a géppisztoly ravaszába kapaszkodó, habzó szájú, kockafejû tengerészgyalogos. Nem a Zöldsapkások vagy az Ütközetben eltûnt felsõbbrendû ítéletvégrehajtója, olyan lelki alkattal bajosan csinálhatott volna több évtizedes karriert a balos Marvel égisze alatt. Születésekor, a negyvenes évek elején ugyan még kifejezetten a náciellenes propaganda eszköze volt, ám hamar kikupálódott, és egy rövid hidegháborús komcsivadász idõszak után búcsút intett az aktuálpolitikának, azóta szuperhõs-kollégáihoz hasonlóan szigorúan a fantázia világából támadó veszedelmek elhárításán fáradozik.

Akárhogy is, Amerika kapitány színre lépését nem lehetett tovább halogatni, hiszen már a sütõben a Bosszúállók-mozi, a Marvel következõ nagy dobása, amelynek felvezetéseként évek óta ismerkedünk a legendás szuperhõs-csapat tagjaival. Vasemberhez, Hulkhoz és Thorhoz már volt szerencsénk, esetleg többször is, a róluk szóló filmek végére biggyesztett Bosszúállók-reklámokban pedig láthattuk a csapatkapitány Nick Fury-t, a legújabb divat szerint, feketén.

Az érdeklõdés felkeltésére szánt elõzmény-filmek sorában az Amerika kapitány az utolsó, ami jó hír, és ami még jobb, hogy mind közül ez a legjobb. Christopher Markus és Stephen McFeely forgatókönyvírók Joe Johnson rendezõvel kedves, szellemes és roppant szórakoztató mozit hoztak össze, egy igazi, régi vágású nyári kalandfilmet, a klasszikus recept szerint. Nem véletlen, hogy a muzeális kalandfilm kifejezés jut rögtön az ember eszébe, az Amerika kapitány ugyanazzal a régi, de örökérvényû bájjal bír, mint Tarzan vagy Indiana Jones múlt századi kalandjai. Nyugodt szívvel mondhatnánk persze akciófilmnek is, mert az alkotók becsülettel teljesítették ez irányú kötelezettségeiket. Dúl a harc földön, vízen, levegõben, akár ellenséges tengeralattjárót kell feltartóztatni, akár elszabadult robotrepülõgépet, a Kapitány mindig tettre kész. A csihi-puhi azonban csak a körítés, a film valódi karakterét a kalandot a románccal huncutul keverõ történet, az eleven figurák és az emlékezetes párbeszédek adják.

Johnson és alkotótársai nem kívánták megváltani a világot, nem volt szándékuk forradalmi technikákkal megalkotni a képregény mozgóképes mutációját, vagy önmarcangoló, egzisztencialista hõsökkel nagykorúvá tenni a szuperhõsmozit. Arra vállalkoztak csupán, hogy újra elmondják az unalomig ismerõs mesét a girhes kissrácról, aki hõs akart lenni. És a fordulatos forgatókönyv, valamint a legapróbb részletekre is gondosan figyelõ, vizuális gegekben gazdag rendezés révén sikerül alaposan meglepniük a Marvel-filmektõl megcsömörlött közönséget. Okosan tartották magukat a klasszikus történethez, a sztori a második világháború alatt játszódik, ördögi nácik ellen folyik a harc egyszerre valóságos és meseszerû környezetben. Johnson a Rocketeerben már bizonyította, hogy képes a történelmi múltat a fantasy álomszerû köntösébe öltöztetni. Azóta ugyan nem készített e korai kis remekléshez fogható mozit, de az Amerika kapitány újra varázslat. Hellboy bemutatkozása és a második Pókember-film óta nem láttunk ilyen megkapó, könnyed és játékos szuperhõs-mesét.

Amerika kapitány volt az elsõ szuperhõs, aki, még a negyvenes években, a filmvászonra költözött, és késõbb is született néhány méltán feledésbe merült mozgóképes feldolgozása. Johnson filmje azonban végre olyan változat, amelyik kiállja a jó szuperhõsmozik próbáját: lelkes kiskamasszá változtatja legfásultabb nézõjét is.

AMERIKA KAPITÁNY: AZ ELSÕ BOSSZÚÁLLÓ (Captain America: the First Avenger) – amerikai, 2011. Rendezte: Joe Johnston. Írta: Christpher Markus és Stephen McFeely. Kép: Shelly Johnson. Zene: Alan Silvestri. Szereplõk: Chris Evans (Steve Rogers), Hayley Atwell (Peggy), Hugo Weaving (Schmidt), Tommy Lee Jones (Phillips), Sebastian Stan (Bucky). Gyártó: Marvel Enterprises. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 124 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10753