KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nyugodt Nap éve

Reményi József Tamás

 

Egy tiszta nő – és egy tiszta férfi. Önfeledten táncolnak a sziklakolosszusok látomásos kulisszája előtt, amely egyszerre szimbóluma a „civilizáció” előtti, érintetlen világnak és a pusztulás utáni kopár Földnek, az örök fenyegetettségnek. Krzysztof Zanussi filmjének zárójelenete nemcsak külsőségeiben idézi föl Polanski művének (Tess; Egy tiszta nő) fináléját, hanem látlelete is ugyanaz: ideologikus és hétköznapi gonoszságaink elől a humánum misztikus álmokba menekülhet.

A történet időpontja és helyszíne különös gonddal megválasztott: a világháború befejeztével, a potsdami egyezmény után Lengyelországhoz csatolt német területen játszódik. A senkiföldjén. Az őslakosok szenvedéseire a romok, falra firkált, kétségbeesett üzenetek emlékeztetnek még, a nácik bűneit lemészárolt hadifoglyok tömegsírja jelzi, a városban fosztogatók, besúgók, embercsempészek. A terep a nagyhatalmaké s a kis csirkefogóké; a filmben el sem hangzik, hogy béke lenne. Mint ahogy nincs is béke. csak az ember időtlen (mert folytonos) megaláztatásainak dermedt csöndje. Ezt a csöndet fokozza szomorú-groteszk módon a lengyel özvegyasszony és az amerikai katona ismeretsége: egymás számára érthetetlen nyelven, érthetetlen szokások gesztusaival próbálnak kommunikálni. Tisztaságuk, természetességük mégis összekapcsolná őket; a halál, a pusztulás fölötti megrendülés közös élményében találnak egymásra – az egyetlen mélyen emberi élményben, amely ott és akkor lehetséges. A háborús és háború utáni történelem azonban „közös erővel” szétválasztja őket.

Zanussi tehát pontosan kidolgozta azt az alapszituációt, amelynek fejleményei a film föl vezetésében mesterkéletlenül, puritán egyszerűséggel válhatnak jelképi erejűekké. Ám a feszültség a két főhős egymásra találásának szép pillanatától kezdve fokozatosan szétoldódik, a történet fegyelmezett bizarrsága végül melodrámába fúl. Az idő haladtával a rendező mindinkább elbizonytalanodik: stációkra redukált képekben fogalmazzon avagy meséljen-e? Végül is elkezd cselekményt bonyolítani, magyarázkodó képsorokba fog, s filmje ritmustalanná, kusza stílusúvá lesz. Mindezen a két csodálatos színész, Maja Komorowska és Scott Wilson bölcs játéka sem segít.

A nyugodt Nap éve 1984-ben, Velencében elnyerte a fődíjat, az Arany Oroszlánt. Pontosabban – az akkori sajtóvisszhangok tanúsága szerint is: A nyugodt Nap éve „alkalmából” fődíjat kapott a kelet-európai film nagy moralistája, Krzysztof Zanussi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5701