KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nyomul a banda

Hideg János

 

A zenekaros filmeknek megvannak a maguk kliséi. Összejön néhány kis/külvárosi fiatal, jó srácok, alapítanak egy garázsbandát, választanak egy nevet, próbálnak (a szülők dörömbölnek, hogy hangos), aztán fellépnek valami amatőr bulin. A siker számottevő, lemossák a rivális osztály fúvósötösét, a lányok buknak a dologra, a lábak ritmusra járnak. De minden kezdet nehéz. Ócska kocsmák, tahó műsorvezető, a kölcsönerősítő begerjed. Ám aztán tényleg beindul a szekér: új menedzser, kislemez, a rádióban is megy, a házmester is fújja, turné – egyes filmekben ilyenkor újságcímek forognak, miközben a térképen kúszik az útvonal – még több lány visít, még több láb jár ritmusra, rendőrkordon, újságírók, luxushotel. A világhír küszöbén azonban beüt a válság. Személyi ellentétek. A basszgitáros lekési a buszt és a lemezfelvételt, az énekesnek fejébe száll a gin és a siker. Végül, mint a Jailhouse Rockban, minden jóra fordul, vagy mint az Üvegtörőkben és a The Commitmentsben a zenekar (akárcsak John Lennon nagypapája A Hard Days Nightban) eltűnik a süllyesztőben.

A Nyomul a bandával rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt debütáló Tom Hanks nagyjából ezt a leckét mondja fel, ha nem is kiemelkedően, de azért nem teljesen hatástalanul. A színhely Erie, kisváros Philadelphia államban, az idő 1964, tombol a Beatle-mánia. A zenekar kezdetben a Oneders névre hallgat, de a poént kevesen értik, ezért idővel The Wondersre (Csodák) változtatják. A felállás: három gitár, dob, akár a Beatles. Van egy húzós számuk: That Thing You Do (ez a film eredeti címe, a végére betéve tudjuk), s miután Mr. White, a dinamikus menedzser (Hanks) szárnyai alá kerülnek, a dal üstökösként kúszik felfelé a 100-as listán. De minden csoda három napig tart, a Wonderstől sem futja egy slágernél többre, feloszlanak, mielőtt igazi sztárok lennének. Lényegében ennyi a vékonyka történet, a jellemek nem sokkal árnyaltabbak a dobos (Tom Everett Scott) kivételével, és a nagy slágert valamivel tán többször halljuk a kelleténél. De a film legalább lendületes, s bár az Egy nehéz nap éjszakájához nem mérhető, a kora hatvanas évek Amerikájából azért valamit megidéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1498