KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Női szerepek

Pénzes cápa

Nők a keverőpult mögött

Tüske Zsuzsanna

Jodie Foster média-, bank- és genderkritikája.

 

A Pénzes cápa (mozgó)képében első ránézésre egy újabb, nagyszámú moziközönségre vadászó ragadózó bukkan fel az elmúlt évek hollywoodi tőzsdefilm hullámai között – egy fehérgalléros fenegyerek vurstlihangulatú bukástörténetének (A Wall Street farkasa) és a gazdasági összeomlást kiszaszeroló pénzügyi zsenik négyesfogatának (A nagy dobás) kasszasikeres leköszönése után a legújabb darabban már szinte csak színezékként jelenik meg a Wall Street és a pénzpiaci fiaskó motívuma. Jodie Foster negyedik rendezése főként a 70-es évekből származó társadalomkritikai klasszikusok utódjának tekinthető: a tévé, mint manipulatív nagyhatalom, a mindenek felett álló nézettség jelenségének tematikája és a kamerák előtt fellázadó, a képernyő hősévé avatott figura a Hálózattal, a túszdráma műfaja és a semmibe vett, igazáért harcba szálló kisember karaktere a Kánikulai délutánnal hozza rokonságba.

A szinte végig egy térben és valós időben játszódó kamarasztori középpontjában Lee Gates, a nagyhangú, stúdióbájgúnár áll, aki tévés zenebohócként és pénzügyi főpapként, hétről hétre hirdeti az igét híveinek, a tőzsdei tippekre éhes tévénézőknek. Egy nap arcára fagy a millió dolláros mosoly, amikor egy elkeseredett és (részben Lee bennfentes információi nyomán) csődbe ment fiatalember ront a stúdióba és túszul ejti a műsor készítőit. Lee vállára nem csak a robbanóanyaggal megrakott mellény, de egy súlyos feladat is nehezedik: a nap végére 24 és fél ponttal fel kell tornásznia a fiú részvényének árát, különben élő adásban kivégzi őt. Ezzel kezdetét veszi a műsor történetének legemlékezetesebb adása, amelyet Lee adásrendezője, a Julia Roberts által alakított Patty vezényel le, igazi hidegvérű profiként.

Foster közönségfilmje éppen úgy bánik a műfajokkal és a hangnemekkel, mint a fordulatokkal: folyamatosan és bravúrosan kapcsolgat közöttük. A lobogó drámát bölcsen adagolt, váratlan humorfröccsentésekkel, maró szatírával oltja el, miközben végig fenntartja a klasszikus határidődramaturgiából adódó thrillerfeszültséget. A Pénzes cápában a karakterek is finoman formálódnak - női figuráin, főleg Patty-én keresztül, erős önreflektív vonásokat is kap és egyúttal egy régóta aktuális hollywoodi jelenségre, a film fölött uralkodni vágyó, magát önállósító sztár és a papírforma szerint az ő instruálásására kijelölt rendező konfliktusára. Mindezt Foster filmje még azzal fejeli meg, hogy a férfi figurákat hatástalannak vagy cselekvésképtelennek mutatja be, miközben az irányítást a női karakterek kezébe adja, akik egytől egyig pozitív színben tűnnek fel a legutolsó adatelemző hölgyig. Patty esetében már szó sincs lelketlen, humanoid femme fatale-ról, mint amilyen a Hálózat Dianája volt, aki a csökkenő nézettséget produkáló, addig sztárként kezelt bábját képes a kamerák előtt egy egész világ szeme láttára kivégeztetni. Patty rendezői működése nyomán, a Lee szájába adott szavakon keresztül, a moralitással addig távoli viszonyt ápoló, egóbajnok emberi formát kezd felvenni, mindeközben egy női figura is átalakul: a programozási hibára hivatkozó, a károsultak vagyonát elfüstölő cég szemrevaló kirakat PR-osa „jó kislány”-ból öntudatos felnőtt nővé válik, aktív nyomozómunkába kezd és leleplező akciót indít hipermacsó főnöke ellen.

Az egymást váltogató fordulatok, a nézői figyelmet edzésben tartó, ügyes csavarok és műfaji tónusok mentén, a kisembereket gátlástalanul bedaráló rendszerén túl a 21. század kommunikációjának kritikája is kirajzolódik: a mindennapi élet köré fonódó világháló, a youtube, a mindent elárasztó mémek és a végtelen hírfolyamban pillanatok alatt feledésbe merülő emberi tragédiák, szenzációk súlytalanná válásának jelensége is főszerepbe kerül. Mindezek mellett, a Pénzes cápában végül mégis minden szinten a show levezénylése, a filmkészítés folyamatára reflektáló alaphelyzet tematikája veszi át a végső uralmat a vásznon. Foster és ősprofi színészei együttműködése nyomán a kamera előtt és mögött zajló forgatás során is életbe lép az áhított, harmonikus és kiegyensúlyozott sztár-rendező viszony, amely ráadásként csak egy a finom elemek közül, amik a a színész/rendezőnő művét okosan felépített, sokarcú alkotássá teszik.

PÉNZES CÁPA (Money Monster) – amerikai, 2016. Rendezte: Jodie Foster. Írta: Alan DiFiore, Jim Kouf és Jamie Linden. Kép: Matthew Libatique. Zene: Dominic Lewis. Szereplők: Julia Roberts (Patty), George Clooney (Lee), Jack O’Connell (Kyle), Caitriona Balfe (Diane), Dominic West (Camby). Gyártó: TriStar Pictures / Smokehouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 25-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12790