KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tessék mosolyogni!

Barkóczi Janka

Gaigimet – francia-grúz, 2013. Rendezte és írta: Rusudan Chkonia. Kép: Konstantine Esadze és Mindia Esadze. Szereplők: Ia Sukhitashvili (Gvantsa), Gia Roinishvili (Otar), Olga Babluani (Elene), Tamar Bukhnikashvili. Gyártó: Agat Films & Cie / Nike Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.

 

Hogy milyen is tulajdonképpen az új grúz Anya? Csak egy biztos: még véletlenül sem olyan, mint a régi. Az új grúz Anya nemzetiszín koktélruhába öltözött büszke honleány, menekülttáborok éhségén könnyed fakanállal enyhítő konyhatündér, dekadens modern mozgásművész és apró aranykereszttel a nyakában félmeztelenül mambózó, szülői hitvallását fátyolos tekintettel mikrofonba recitáló showgirl. A tbiliszi mama külsőre politikailag korrekt Dove-reklám, nem éteri modellbaba, de nem is félelmetes trampli, érzelmeiben kissé labilis, azonban minden körülmények között helyén van az önérzete. Tíz ilyen asszony összezártságának és versengésének története akkor is elárul valamit a nagybetűs nőiségről és a televíziós tehetségkutatók infernális mélységeiről, ha az erről szóló film alapjául szolgáló forgatókönyv egyébként meglehetősen széttartó és ideologikus.

Rusudan Chkonia, a Tessék mosolyogni-val debütáló rendezőnő egy elsőre bizarr, de a kortárs realityk eszelős kombinációinak tükrében tulajdonképpen meglehetősen kézenfekvő helyzetet vázol. Ez pedig nem más, mint egy négy szobás lakással és 25000 dollárral díjazott tévés vetélkedő, amelyet magukban kellő elszánást érző, többgyermekes grúz anyák részére hirdetnek meg. A mesés jutalomért persze elsősorban a legszegényebbek és legelkeseredettebbek szállnak ringbe, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak maguknak vagy másoknak szeretnének bizonyítani. A tragikomédia végig nagyszerű karakterekkel és kitűnő alakításokkal szórakoztatja a nézőt, de a sok autonóm figura és a tömérdek személyes sztori végül valahogy mégis aláássa a figyelmünket. Talán így történhet, hogy hiába ropják az anyukák olyan eltökélten Lou Bega slágerére szánalmas zárótáncukat, addig a végtelenül gyötrelmes, ám egyben katartikus állapotig nem jutunk el, mint mindössze két perc alatt oly sok hazai tehetségkutató láttán, hogy szégyenkezve takarjuk piruló arcunk és a végén még mi kérünk elnézést.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11890