KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy néma kiáltás

Pápai Zsolt

Un homme qui crie – csádi-francia-belga, 2010. Rendezte és írta: Mahamat-Saleh Haroun. Kép: Laurent Brunet. Zene: Wasis Diop. Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N'Goua (Mariam), Marius Yelolo (David). Gyártó: TV5 Monde / Canal+. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 92 perc.

A Csád Köztársaságban – a legszegényebb kontinens egyik legszegényebb országában – nem létezik filmipar, és ami még rosszabb: filmek is alig vannak. A csádi mozgókép-történet lényegében az ezredfordulón (!) kezdődött, amikor hosszú franciaországi tartózkodás után hazatért Mahamat-Saleh Haroun rendező, és leforgatta Bye Bye Africa című munkáját. A Velencében díjazott Bye Bye Africa utáni műveivel Haroun a csádi filmművészet doyenje lett.

Legfrissebb, francia–belga koprodukcióban készült opusza a polgárháború dúlta ország és egy család zűrös belviszonyai közé vezet. Adam és Abdel, apa és fia, egymás mellett dolgoznak egy ötcsillagos szálloda úszómestereiként. Amikor előbbit portássá fokozza le, utóbbit pedig a helyére emeli a hotel új vezetése, kapcsolatuk megromlik, és az apa szörnyű elhatározásra jut.

Mahamat-Saleh Haroun bonyolult lélektani helyzeteket elemez, olyan módon, hogy a hősök privát életének eseményeit az ország zavaros viszonyaival rímelteti, a személyes és a társadalmi konfliktusokat egymásra vetíti. Azt mutatja meg, hogy mennyire lehetetlen a személyes problémák megoldása kívülről hozott – és ezért kontrollálhatatlan – eszközökkel. A rendező a mégoly traumatikus eseményekről visszafogottan, mégis izgalmasan mesél: nagy adag feszültséggel tölti meg az alapvetően lelki folyamatokat feltérképező filmet, sőt némi humort is csepegtet a jelenetekbe.

Mivel a direktorok gyakran Európában tanulják ki a mesterségüket, a fekete-afrikai filmek esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mely motívumok helyi, és melyek külső eredetűek. Az Egy néma kiáltás kapcsán kiváltképpen problémás ennek megítélése. Európából nézve úgy fest, hogy Mahamat-Saleh Haroun olyan archetipikus történeteket idéz meg, mint Dávid és Góliát harca, továbbá Ábrahám és Izsák, sőt Faust és Mephisto esete, de egy afrikai nézőnek bizonyosan más mítoszok és mesék jutnak eszébe a film láttán. Az Egy néma kiáltás végeredményben egyszerre európai ízlésű és afrikai mozi, magyarán virtigli kortárs fesztiváldarab. Dramaturgiája és mitológiája ismerős, miliője és egyes cselekményelemei egzotikusak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10484