KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sidney Pollack (1934–2008)

Pápai Zsolt

 

Annak a tévérendező-generációnak az egyik legifjabb tagjaiként tűnt fel még a hatvanas években, amely megkezdte Hollywood újjáteremtését, és igaz, hogy a munkássága nem volt olyan forradalmárokéhoz fogható, mint Penn vagy Peckinpah, azért rendhagyó filmek sorát készítette el. A tévé jó iskola volt számára, itt fejlesztette csaknem tökélyre színészvezetési és atmoszférateremtési képességeit, azokat az erényeit, amik gyakran még kevésbé sikerült munkáit is kiemelték a tucatprodukciók közül.

Kivált a pályája elején volt elemében, korai művei – bár jórészt nem szinkron idejű történetek – tűpontos jelentések a kortárs Egyesült Államokról. A Skalpvadászok vígjáték-cukormázzal bevont liberális westernje a rasszok közötti egyenlőtlenségről szól; A lovakat lelövik, ugye? kihalt óceánparton és klausztrofób táncteremben lejátszódó sorsdrámája a hetvenes évekre ráforduló Amerika kiábrándultságáról beszél; a Jeremiah Johnson Paradicsomból Pokolba elzarándokoló címszereplőjének sorsa pedig a Vietnam és Watergate közé szorult ország helyzetét modellezi.

Pollack a legmaradandóbb munkáiban a cselekménybonyolítás iránti érzékének is tanújelét adta. Történetmesélési technikái nem nélkülöztek egyfajta klasszicizáló jelleget, valamiféle patinát. Soha nem volt a sodró ritmus híve, inkább jól elhelyezett ritmusváltásokkal operált. Nem egy filmje – mint A lovakat lelövik, ugye?, A keselyű három napja vagy a Bobby Deerfield – a tempójába kódolt gondolatokról lett nevezetes.

Bár az Aranyoskám és a Távol Afrikától sikerén felbuzdulva a nyolcvanas évektől egyre inkább a közönségvonzó egzotikum hívévé szegődött, és a szakember lassan legyűrte benne a művészt, azért – a Havanna pazar tablója példa rá – még később is tudott meglepetést okozni. Ezzel együtt idővel egyre többen és egyre többször szólták le a konzumizmus oltárán bemutatott áldozatai és a közízlésnek tett állítólagos engedményei miatt – hogy joggal vagy sem, most már nem érdekes. Hiszen minimum három remekművet (A lovakat lelövik, ugye?, Jeremiah Johnson, A keselyű három napja) és legalább ugyanennyi mesterien megcsinált filmet jegyez.

Pollack? – kérdezik sokan. – Ugyan, három-négy jó filmje, ha van!

De hát – kérdezem én – kinek van annyi is?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9404