KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Balassa Péter (1947-2003)

Tarr Béla

 

Hát itt hagytál minket, nem tudom megmondani, hogy miért, de valójában mindig hiányoztál, amikor nem láttalak. Tudtam, hogy élsz és dolgozol, hogy jól vagy, de mégis hiányoztál.

Tudtam, hogy buta dolog lenne minden problémámmal és kétségemmel zaklatni téged, számomra elegendő volt az a tudat, hogy te vagy, és ha minden kötél szakad, számíthatok rád.

Számíthatunk az eszedre, a kitartásodra a kérlelhetetlen és könyörtelen kritikádra, arra a felelősségteljes szigorúságra, amely mindig is jellemzett téged.

Meg a mosolyodra, mert ahogyan mosolyogtál vagy nevettél, az mindig erőt adott és a te nevetésed mindig tartotta bennem a lelket.

Mert te mindig az erős voltál, én meg mindig a gyenge.

Most már bevallhatom, egy kicsit mindig az apámnak éreztelek, és mintegy tizennyolc éve minden munkámat először neked mutattam meg, és ma már azt is megmondhatom, hogy remegő szájszéllel.

Féltem, hogy nem tetszik, egyszerűen szólva: meg akartam felelni neked.

Meg akartam felelni annak a hihetetlenül magas esztétikai elvárásnak, amely nálad Mozartnál kezdődött.

Szomjasan ittam minden szavadat, és évekig szerettem volna elnyújtani azokat a perceket, amelyeket sikerült ellopnom vagy kizsarolnom tőled.

Egy dolog egészen biztos, az én egész életem és munkásságom más lenne nélküled!

A hír, hogy beteg vagy, nem csak engem, hanem mindenkit szorongással és félelemmel töltött el. A hír ellenére valahogyan mindannyian bíztunk benned, hittük és nagyon akartuk hinni, hogy téged senki és semmi nem győzhet le.

Hiszen te erősebb és szilárdabb vagy mindannyiunknál!

Most, visszanézve, és tudva a visszafordíthatatlant, azt kell mondanom, hogy ismét példát mutattál, megmutattad, hogy, hogyan kell a poklot végigjárni, hogyan lehet az elviselhetetlent méltósággal tűrni, és mintegy már-már legyőzni.

Ebben a győzelemben hittem sokadmagammal, és elképzelhetetlen volt, hogy nem nyersz. Elképzelhetetlen volt, hogy nem nyerünk!

Én mindig azt gondoltam, hogy rinocérosznak, egy oroszlánnak vagy egy elefántnak nincs, és nem lehet ellensége.

Te is egy igazi nagyvad voltál, és mi, akik itt maradtunk, megszeppent és megriadt, kétségbeesett apróvadakként remegve szeretnénk megbújni az árnyékodban.

De erre nem lesz több esélyünk, magunkra maradtunk, és meg kell tanulnunk felnőtté válnunk, tudomásul kell vennünk, hogy nem számíthatunk többet rád, csak az az iszonyatosan nagy hiány marad velünk, és az a hihetetlenül nagy fájdalom a szívünkben.

Az idők végezetéig emlékezni fogunk szép, okos homlokodra, átható és huncut tekintetedre és arra a mély és tiszta erkölcsre, amely sokunk számára kijelölte az utat és életünk végéig mutatja nekünk, hogy hogyan éljünk.

Még azt is megmutatja, hogy hogyan éljünk nélküled.

Örök barátsággal

Tarr Béla


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2308