KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Banks úr megmentése

Apám, Disney

Zsubori Anna

Walt Disney a Mary Poppins musicalbe többet adott saját magából, mint bármely más filmjébe.

 

Walt Disney neve összefonódott az animációval és a pénzzel. Hollywood Midas királya volt, aki bármihez ért, az dollármilliókat hozott, ugyanakkor birodalmának alapját egy szürke kisegér ötlete szülte. Ezt a paradoxont oldja fel a Mary Poppins-filmmusical megalkotásának történetét elmesélő Banks úr megmentése. Teszi mindezt úgy, hogy középpontjába nem is annyira Walt Disney figuráját, mint inkább a mindenkori Apa alakját állítja.

John Lee Hancock filmjének főszereplője P. L. Travers, a Mary Poppins történetek alkotója. Pamela – elnézést, Mrs. Travers – teát iszik és természetesen nem papírpohárból, ragaszkodik a hivatalos megszólításokhoz – szinte már mániákusnak tűnik, ahogy azt kéri, Mrs. Traversnek hívják –, továbbá külső megjelenésében is konzervatív. Mindemellett a közvetlenség legkisebb jelét sem tűri, felnőtt embereket úgy kezel, mintha vásott kölykök lennének, és általában véve mindenkivel kiállhatatlan. Persze nem is Disney-alkotásról lenne szó, ha a film nem azt a végkövetkeztetést indukálná, hogy ez a sajátos Morgó-jellem ebben az esetben is érző szívet takar. Mrs. Travers viselkedésének oka gyermekkorának tragédiáira vezethető vissza, nem véletlen tehát, hogy olyan erős ellenérzésekkel viseltetik az animációval, a gyermeki illúziók megtestesülésével szemben; a szállodai szobájában található összes játékot egy szekrénybe zárja – különben túlságosan emlékeztetne egy gyerekszobára –, és a múlt elvesztett tüneményeinek pótlására mesterséges illúziókeltőkhöz folyamodik, altatókat szed, miközben rég elvesztett édesapja emléke tölti be éjjeleit és nappalait.

A filmbéli Travers Goff, az írónő apja egy örök álmodozó és a csemetéivel lelkesen játszadozó szülő, akit lánya rajongásig szeret. Ám erről a családfőről az is kiderül, hogy bár bankárként dolgozik, ebbe a materiális gépezetbe mégsem illik bele, nem találja a helyét. A világ végére viszi el famíliáját – a táblán Allora neve alatt már csak a „Vasútvonal vége”-felirat szerepel –, kocsira nem lévén pénzük „lábbusszal” masíroznak a vonathoz és inkább gyermekeivel fogócskázik mintsem, hogy a munkahelyén robotoljon. „Ez a világ csak illúzió. Pénz, pénz…” – mondja az örök Gyermek-Apa. Mégis éppen különcsége, őszinte lelkesedése és töretlen hite teszi őt annyira szerethetővé, és nem csak a lánya szemében. Jelleme pontosan az ellentéte a Mary Poppins filmben látható Mr. Banks alakjának, akinek neve is foglalkozására utal, ugyanakkor a film már címében – Saving Mr. Banks – is rávilágít arra, hogy Mr. Banks-ben Travers Goff is ott rejtőzik.

Mr. Banks megfontolt, mindig tudja, mit kell mondani, pontos menetrend szerint vezeti az életét, otthona uralkodója, és családját úgy képzeli el, mint a Brit Bankot, amely a tradíció, a tudomány és a szabályok szentháromságán alapszik. Banksék mintacsaládnak tűnnek, de ez csak látszat. Az anya inkább egy kéményseprőre bízza Jane-t és Michaelt, hogy szüfrazsetti kötelességeinek eleget tegyen, az apa pedig önteltségében csak a saját álláspontját szajkózza. Megfontolt szülőként arra akarja rávenni a csemetéit, hogy a zsebpénzből bankszámlát nyissanak, Michael azonban inkább madáreledelt szeretne venni a megspórolt pennykből. A két világ ütközése természetesen katasztrófába torkollik, a gyerekek elmenekülnek a káoszból, és véletlenül vagy sem, Bertbe botlanak.

Amíg Bert P. L. Travers meseregényében leginkább csak Match Manként (a Gyufaárus) szerepel, addig Disneynél alakja jóval összetettebb. Az eredeti forráshoz hasonlóan ő is fest utcaképeket, ugyanakkor a filmben egyszerre kéményseprő, egyszemélyes utcazenekar és sárkányokat árul. Ahogy Richard Sherman – a Sherman-fivérek egyik tagja, akik a stúdió zeneszerzőiként működtek éveken át – egy interjúban elmesélte, Disney volt az, aki megalkotta Bert belső személyiségjegyeit. A filmbéli Bert mindig jókedvű és nevet, ahogy ő maga mondja „Azt csinálom, amit szeretek és azt szeretem, amit csinálok”. Ő Mr. Banks inverze. Bert ugyanakkor egyfajta közvetítő ég és föld között, kéményseprő léte szimbolikus, hiszen a kürtőket takarítva megszabadítja a házakat a rossz szellemektől, azaz metafizikai figura, aki segíti a halandókat a spirituális fejlődésben. Amíg Mary Poppins alakja egyértelműen a mennyországhoz köthető (a felhőkből száll alá és egyik attribútuma az ég madarai) addig Bert, aki Mary barátja, a két világ között él ismerve mindkettő titkát és működését. Kéményseprőként egyszerre érinti a világ szennye (korom), ugyanakkor ennek a fekete pornak az éteri változata – Mary Poppins segítségével – Jákob lajtorjájához hasonló grádiccsá alakul, hogy felérjenek az égi magasságokba, ahol az egész világ a lábuk előtt hever és amely panorámát csak a madarak, a csillagok és a kéményseprők láthatják. Bert az, aki egyfajta transzcendens mindentudóként egyaránt ráébreszti gyermekeket és apjukat a másik életszemléletére, azaz nem csak a túlvilág és evilág között, hanem az emberek közt is mediátor. A tény, hogy Bert rajzokat skiccel és később ezek a képek életre is kelnek – hovatovább a képbe szökkenés, a moziba beugrás, a valóságtól elrugaszkodás metaforájává válik – még inkább aláhúzza a tényt, hogy Bert Walt Disney, az Animátor alteregója.

Bár Disney személyisége közelebb áll Bertéhez, a Mr.Banks-ben egyértelmű párhuzam van közte és Mr. Goff karaktere között. Disney 1966-ban halt meg tüdőrák következtében – két évvel Mary Poppins bemutatása után –, Mr. Banks-beli karakterének egyik jellemzője, hogy többször előbb hallani harákolását, és csak utána jelenik meg a vásznon, Mr. Goff ugyanebben a filmben szintén köhög, illetve a film során életét is veszti. Goff lányához intézett felszólítása, hogy „Soha ne add fel az álmaidat. Az lehetsz, aki csak akarsz.” Disney talán leghíresebb mondását citálja, nevezetesen: „Minden álmunk valóra válhat, ha van elég bátorságunk a nyomukba eredni.” Míg azonban Mrs. Travers mániákusan ragaszkodik a formalitásokhoz, addig Disney legalább annyira kitartóan kéri, hogy Waltnak hívják. Ez a két karakter eltérőbb már nem is lehetne. Adott egy szigorú szabályok szerint élő brit irodalmár hölgy, aki kizárólag egy bizonyos metódus alapján issza a teáját, és egy lezser, mindenki által Walt bácsinak becézett amerikai üzletember, aki rajzfilmekből kereste meg a hamburgerre valót. Mégis, a lelkük mélyén ők felettébb hasonlóak. Mindketten mesevilágba menekülnek, mindkettőjük számára saját alkotásuk, illúziójuk – a nevelőnő és az egér – egyfajta pótcsaládot jelent, és ami a legfontosabb: mindkettőjüknek megvan a maga Mr. Banksje. A Banks úr megmentésének fordulópontja (ami egyben azt is sugallja, hogy ez jelentette az áttörést ahhoz, hogy Mrs. Travers végül áldását adta a projektre) az a jelenet, mikor Disney a saját apjáról mesél. Kiderül, hogy milyen volt a valódi gyermekkora mindenki derűs Uncle Waltjának (az apja verte), ahogy az is, hogy miért kellett Banks úrnak bajuszt viselnie a Mary Poppins filmváltozatában – hogy a hasonlóság még inkább nyilvánvaló legyen Elias Disneyvel. Brian Sibley író a következőket nyilatkozta a Mary Poppins kapcsán: „Walt Disney ebbe a filmjébe nagyon sokat adott saját magából, talán sokkal többet, mint bármelyik más filmjébe a karrierje során.” Kedvenc dala is ebben a filmben csendül fel, a Madaras asszony melódiája hallatán Disney állítólag ezt mondta: „Erről szól az egész...” A madár egyértelműen a spiritualitás jelképe és egyben az álmoké is, amelyeket táplálni kell.

Miközben Mr. Banks naponta elmegy a Székesegyház előtt, és mégsem veszi észre a galambokat, mert nem lát tovább az orránál, addig a kéményseprő piszkos arca egy filozófust rejt. Ahogy erre a Saving Mr. Banks címe is utal, nem a gyerekeket kell megmenteni, hanem Banks urat, azaz azokat a felnőtteket, akik elfelejtették gyermeki önmagukat. Bert alakja ezért is lett annyira ártatlan, mert ahogy Dick van Dyke megjegyezte: „Ott volt benne [Disneyben] egy gyermek, akit ő soha nem felejtett el.”. A kéményseprő kormos külseje a szén alatt rejlő, a közönséges szemnek láthatatlan gyémántot szimbolizálja, a bankár viszont a pirit rabságában él, a pénz iránti vágya kalitkába zárja és vakká teszi őt az igazi értékek meglátására. Továbbmenve, Mary Poppins végén Bert az, aki sárkányokat árul, amely eszköz szimbolizálja egyrészt az égi vitorlást (a ladikot amelyen Kháron átviszi a lelkeket a túlvilágra), utalva ezzel a halál utáni állapotra; illetve az emberi pszichét, amely akkor bír felszabadulni és az égbe repülni, ha az emberek képesek lelkükben újjászületni és megszökni az anyagi világ ketrecéből, ez viszont az élet előtti tudás megfelelője.

A tény, hogy Bert biztosítja ezeket az eszközöket az emberek számára, még inkább a férfi egy földi angyal és egyben az ideális apa létét bizonyítja, nevezetesen azét, aki foglalkozása révén közel van az éghez, alkotó, szabad, mint az ég vándorai és örökké jókedvű. Heltai Jenőt idézve, „Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.” A legszerencsésebbek apja pedig egy olyan ember, aki madarakat etet, mindig nevet és képes lelkében gyermek maradni, ezáltal válva halhatatlanná. Mint Disney, az örök Apa.

 

Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks) – amerikai-brit, 2013. Rendezte: John Lee Hancock. Írta: Sue Smith és Kelly Marcel. Kép: John Schwartzman. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Tom Hanks (Walt Disney), Emma Thompson (Travers), Colin Farrell (Robert), Paul Giamatti (Ralph), Jason Schwartzman (Sherman). Gyártó: Walt Disney/ BBC Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 125 perc

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11589