KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Született feleség

Vajda Judit

Potiche – francia, 2011. Rendezte és írta: François Ozon. Kép: Yorick Le Saux. Zene: Phillipe Rombi. Szereplők: Catherine Deneuve (Suzanne), Gerard Depardieu (Maurice), Fabrice Luchini (Robert), Karin Viard (Nadége), Judith Godrèche (Joelle). Gyártó: Mandarin Cinema. Forgalmazó: Ristretto Film. Feliratos. 102 perc.

A még mindig csak középkorú, de máris rendkívül gazdag életmûvel (12 nagyjáték-, 18 rövid- és egy dokumentumfilmmel) bíró François Ozon munkássága igen sokszínû képet mutat – sõt azt is megszokhattuk tõle, hogy több éves kihagyásokkal, több filmet közbeiktatva nyúl vissza egy-egy korábbi témájához. Gyásztrilógiájának egyes darabjait 2000-ben (Homok alatt), 2005-ben (Utolsó napjaim) és 2009-ben (Menedék) mutatták be, az 5x2 címû 2004-es szerelmi történetet pedig öt, illetve négy évvel a legutóbbi szerelmi tematikájú opusok (Bûnös szerelmesek, Vízcseppek a forró kövön) után készítette el. A legújabb Ozon-mû, a Született feleség 2007-es kosztümös életrajzi filmje, az Angel párdarabjának tekinthetõ, amennyiben mindkettõ egy-egy múltidézõ nõi karriertörténet, egy-egy saját korát megelõzõ asszonnyal a középpontban.

Az 1977-ben játszódó Született feleség fõhõsnõje egy „potiche”, azaz trófeafeleség, aki rengeteg tétlenséggel, unalommal, kocogással és versírogatással töltött év után több, egymással összefüggõ véletlen esemény hatására (amelyek következtében férje kidõl a sorból) váratlanul egy 300 munkást alkalmazó esernyõgyár vezére lesz. A kor viszonyai közt szokatlannak számító szituációt az alkotók olyan remek vígjátéki, sõt már-már kabarészerû helyzetek és frappáns riposztok közepette tálalják, mintha nem is egy Ozon-, hanem egy Francis Veber-komédiát látnánk (a film egyébként egy 1980-as Pierre Barillet Jean-Pierre Grédy-színdarab adaptációja). A könnyed, bohókás, a hetvenes éveket hûségesen és színpompásan megidézõ tárgyi világával a szemnek is tetszõ mû a végére azonban talán túlontúl direkt feminista kiáltvánnyá emelkedik (avagy süllyed), és egy egészen zavarba ejtõ befejezéssel zárul. A bizarr lezárás mondjuk korábbi mûveiben sem volt idegen a rendezõtõl, ilyen értelemben tehát az új alkotás is abszolút „Ozon-dús”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10779