KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Silvers mozaikok

Arcimboldo-megabyte

Nyírő András

Az új Arcimboldót Robert Silversnek hívják. Virágokból rakja össze Diana hercegnőt. Polgárháborús fotókból Abe Lincolnt. Majd ötszáz év van köztük és egy számítógép.

 

Ha van művészeti technika, amely otthon érzi magát a számítógépben, akkor az a mozaik. Az őskorban a számítástechnikai laboratóriumok szakállas-pipás varázslói úgy kívántak boldog újévet járatlan ismerőseiknek, hogy egy lepedőnyi méretű 1980-as számot kiírtak csupa 1-esből, 9-esből, 8-asból és nullából. Aztán gyorsan kiderült, hogy a számítógéppel még ennél is szebb képeket lehet alkotni. Sőt, nagyítani is lehet. Néhány évvel később, a Windows első, még fapados változatai azzal bűvölték el a laikus közönséget, hogy bármilyen képet fel lehetett nagyítani, egészen a képet alkotó kockákig. Zoom in, zoom out, abban az időben jónéhány délelőttöt töltöttem így, képekben búvárkodva. A programmal a kockákat is át lehetett rajzolni, ez volt a számítógépes retusálás hajnala. Az embernek az volt az érzése, hogy azt csinál a képpel, amit akar. Nem kellett hozzá olló, nagyító, ragasztó, ezer kísérlet, csak néhány kattintás a gépen, néhány billentyű, és máris ott az új kép, kockákból az egész. Az Internetet a politikusok nagy előszeretettel nevezik információs sugárútnak, de a programozók tudják, hogy csúcsforgalom idején rettenetesen idegesítő tud lenni, ha egy-egy képre kell várakozni. Ezért azt a megoldást találták ki, hogy először a kép mozaikos (programozói nyelven lebutított) változatát mutatják meg, ehhez viszonylag kevés adatot kell áttuszkolni a madzagokon. Amíg a teljes képhez szükséges információ megérkezik, az olvasó elvan a mozaikkal. Aztán szép lassan finomodik a kép, a kockákból árnyalatok, a négyszögekből ívek lesznek.

Két évvel ezelőtt eljött az az idő is, amikor már a játékhoz nem kellett számítógép sem. A boltokban tucatszámra árulták a sztereogrammokat, azokat a képeket, amikbe belebandzsítva az ember egy térbeli ábrát láthatott. Minden, magára valamit is adó újság oldalain ott voltak az ákombákom zűrzavaros képek, és a buszon a nép önfeledten bambulta a nem létező teret. De a divathullám gyorsan lefutott: sokan rájöttek, hogy hogyan kell olyan programot írni, amivel bármilyen képből elő lehet állítani sztereogrammot. Ma már a jobb grafikai programcsomagokba bele sem teszik ezt az effektet, annyira közhelyes és lejáratott lett.

A mindenki mozaikja után megjelent az egyedi, az ínyenc, a megismételhetetlen mozaik. Egy 27 éves kutató, Robert Silvers olyan módszert talált ki, aminek a segítségével egy nagy képet sok ezer másik képből lehet összeilleszteni. A nagyközönség először az 1995 novemberi Wired címlapján találkozhatott az új technikával. Az amerikai internetes jövőfürkész magazin címlapján saját háziszentjének, Nicholas Negroponte képmásának a mozaikos változatával jelent meg. Távolról a próféta képe látszik, de közelről a világ minden tájáról vett képkockákat láthatunk: bantu négerektől az olajkutakig van itt minden.

Silvers eddigi legnagyobb dobása a Newsweek tavaly december 22-ei számának címlapja, ahol Diana mosolygós arcmását alkotta meg, több száz virágot ábrázoló képkockából. A fotómozaik technika mestere igazi poszt-posztmodernként nem tesz különbséget az egész és a rész között: mindkettő egyformán fontos és értelmes. Megszületett a kép-a-képben ezredfordulós változata.

A fotómozaik számítógép nélkül elképzelhetetlen lenne, de a munka fontosabb részét az ember végzi. Először beszkennelik a portrét, és kis négyszögekre osztják. A négyszögek fényességét, telítettségét, színét, alakját egy program elemzi és tárolja. Minden portréhoz legalább 2000 képet gyűjtenek össze, és egy nagy adatbázisban tárolják jellemzőiket. Ezután egy másik program összepárosítja az eredeti kép kockáit a hasonló tulajdonságú képekkel. Végül Silvers és kollégái kézzel korrigálják az eredményt. A munkához nagy teljesítményű számítógépekre, sok időre és türelemre van szükség, ezért nem is tervezik, hogy a technikát piacra dobják. A fotómozaik nem lesz vásári termék, csak a nagyon gazdag lapok engedhetik meg maguknak, hogy ilyen címlapképet rendeljenek.

Silvers beindult, elkészítette Jézus, George Washington, Van Gogh, Abraham Lincoln, Marilyn Monroe, Elvis Presley, Madonna, Al Gore és Yoda képmását is. Lincoln képe az amerikai polgárháború alatt készült fényképekből áll össze, Elvis bélyegekből, Bill Gates pénzből készült. Az anyag megjelent könyv formában is (Robert Silvers és Michael Hawley: Photomosaics. Henry Holt & Company, ISBN 0-805-05170-8), de aki sajnál rá 20 dollárt, az megnézheti a képeket az Interneten a http://www.photomosaic.com címen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3663